2018. 11. 17.

Dél-Szudánban fegyveres támadás ért egy jezsuita rendházat, meggyilkoltak egy kenyai szerzetest

Victor Luke Odhiambo 62 éves volt, november 14-én sebezték halálra, amikor fegyveresek támadtak a Gok államban található Cueibetben a jezsuita közösség rendházára. 2018. január 1. óta ő a világon a harmincadik pap, akit megöltek.

John Madol, Gok állam sajtóért felelős minisztere bejelentette, hogy háromnapos gyászt rendelnek el.

Odhiambo atya volt az első kenyai származású jezsuita – közölte a Fides hírügynökség. 1956-ban született, 1978-ban lépett be a Jézus Társaságába. 1987-ben szentelték pappá, végső fogadalmát 1993-ban tette le.

Dél-Szudánban a Mazzolari Teachers College igazgatója volt, és 2017 óta a cueibeti jezsuita közösség helyettes elöljárója.

Arturo Sosa jezsuita rendfőnök levélben fejezte fájdalmát rendtársa meggyilkolása és a rendház megtámadása miatt: „Victor Luke Odhiambo atya neve nemcsak Dél-Szudánban marad fenn, mint az első jezsuitáé, akit népe szolgálata közben öltek meg, hanem egész Kelet-Afrikában, ahol diákok ezreinek tanítója volt a Nairobiban működő Starehe Boys központban és a tanzániai Dar es-Salaam jezsuita iskolájában.”

„Nagyon bátor, intelligens, szolgálatkész, kreatív, szervező ember volt, és mindenekelőtt hitt a nevelés értékében. Nem félt attól, hogy belevesse magát az ismeretlenbe, elment a legveszélyesebb helyekre is, mert meg volt győződve róla, hogy ez az a küldetés, amit az Úr rábízott. Példaként áll előttünk mint olyan igazgató, aki érdek nélkül adja oda magát mások szolgálatára, és ez kihívást jelent a Jézus Társaságában sok fiatalabb testvér számára. Fény, amelyet kioltottak, miután megvilágított más fényeket. Mint egy búzaszem, amely meghal, hogy sok termést hozzon. Ez a mi vigaszunk” – írja a jezsuita generális.

„Odhiambo atya népéért, Isten gyermekeiért adta életét, követve Jézus példáját. Irgalmas Atyánk nyitott szívvel fogadja magához. Imádkozzunk azokért is, akik rátámadtak az épületre, és megölték Victor atyát, és azokért, akik gerjesztik az erőszakot: az Úr térítse meg a szívüket!” – zárta levelét Arturo Sosa.

Forrás és fotó: Avvenire, Magyar Kurír

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑