Cadmus fordítás Cadmus

Egymillió gyerek maradt oktatás nélkül Burkina Fasóban

2023. 10. 02.

Burkina fasóban több mint egymillió gyerek és harmincezernél több tanár nem tudott visszatérni az iskolába tanévkezdéskor az országot sújtó erőszak és a bizonytalanság miatt – közölte hétfőn az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Körülbelül 6100 intézményt, minden negyedik iskolát nem nyitottak ki a tanév első napján – tette hozzá az UNICEF.

A puccsal hatalomra került katonai junta tavaly óta küzd a közbiztonság javításával, de a konfliktusokat az egész világon figyelő, amerikai székhelyű, ACLED nevű szervezet adatai szerint az erőszak csak súlyosabb lett az egész országban a katonai puccs óta.

John Agbor, az UNICEF Burkina Fasó-i képviselője közleményében nyugtalanítónak nevezte, hogy az iskolabezárások miatt ennyi gyerek nem tud iskolába járni.

Burkina Faso évek óta harcol az al-Kaida terrorhálózathoz vagy az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez köthető iszlamista felkelőkkel, akik ezrek haláláért felelősek, és miattuk több mint kétmillió ember, köztük egymillió gyerek kényszerült otthona elhagyására.

A Burkina Fasó-i állapotok nem függetlenek attól, hogy a szomszédos Maliban és Nigerben is katonai puccs volt; a gyerekek évek óta ott sem tudnak iskolába járni.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑