Cadmus fordítás Cadmus

Első alkalommal választottak be nőket a Hamász vezetőtestületébe

2021. 03. 15.

Első alkalommal választottak be két nőt a radikális iszlamista Hamász politikai vezetőtestületébe – közölte a palesztin szervezet vasárnap.

A tájékoztatás szerint Dzsamila Santi és Fatima Surab lett a húszfős politikai bizottság két új női tagja. Surab emellett a Hamász női bizottságának elnöke.

A Hamász még szerdán közölte, hogy újraválasztották Jahja Szinvart a mozgalom Gázai övezetben illetékes vezetőjének.

A Hamász, amely az al-Kasszám Brigádokkal egy katonai szárnnyal is rendelkezik, 2007 óta irányítja a mintegy kétmillió lakosú Gázai övezetet. Azóta három fegyveres harcot is vívott Izraellel.

A tervek szerint a palesztin területeken az általános választásokat május 22-én, az elnökválasztást július 31-én tartják. Amennyiben megvalósul, tizenöt éve a mostani lesz az első alkalom, hogy a palesztinok választanak. A legutóbbi elnökválasztást 2005-ben, a legutóbbi parlamentit 2006-ban tartották.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑