2018. 06. 24.

Európa mozgásteret akar a túlparton



Dimitrisz Avramopulosz migrációért felelős uniós biztos szerint Algériával, Egyiptommal, Líbiával, Tunéziával, Nigerrel és Marokkóval folynak egyeztetések, hogy meg lehessen valósítani az Európán kívüli migránselosztó központokat, azaz hotspotokat. A tervről először Orbán Viktor beszélt 2016-ban. Azóta több ország is hajlik a megoldásra, jó afrikai helyszínt találni azonban nagyon nehéz.

Visszafoglalták a Líbia keleti részét ellenőrző Halifa Haftár tábornok erői a kulcsfontosságú Rász-Lánuf és esz-Szidr olajkikötőket, melyek olajtermináljainak működését az elmúlt napokra felfüggesztették az irányításukért vívott harcok miatt – közölte az észak-afrikai ország állami olajvállalata.

A hír jól mutatja, milyen állapotban van Líbia, ahol van ugyan nemzetközileg elismert kormány, ám az a nemzetközi támogatáson kívül nem sok eredményt tud felmutatni. Sem a bevételeinek oroszlánrészét jelentő olajkutakat nem tudja megvédeni, de a migrációval se tud mit kezdeni, gyakorlatilag a szeme előtt adják-veszik az embereket.

Olaszország új kormánya egyértelműen leszögezte, az eddigi folyamatot le kell állítani, nem hajlandó befogadni az újabb és újabb érkező migránsokat.

Tunézia jelezte, az EU részéről volt nem hivatalos megkeresés egy migránsközpont létrehozására, ám erre egyértelműen nemet mondanak, se pénzük, se kapacitásuk nincs egy ilyen szervezet működtetésére. Az európai országok és az EU közösségként is nagyon aktív Afrikában, főként a volt gyarmataik területén a korábbi gyarmattartók, így az anyagi problémákon lehetne ugyan segíteni, de a politikai döntés meghozatala várat magára. Különösen azért, mert arra még Európának sincs elég pénze, hogy felfejlessze Afrikát.

Tavaly júliusban Emmanuel Macron francia elnök tett említést esetleges menekültbefogadó állomásokról Afrikában, ám az Élysée-palota még aznap visszavonta a felvetést a zavaros líbiai körülményekre hivatkozva. Ezt megelőzően a francia tisztviselők arról beszéltek, hogy olyan missziókat látnának szívesen, ahol európai szakemberek az útjuk során ellenőrzik a migránsokat, érdemes-e folytatniuk a drága és veszélyes utazást az öreg kontinens felé, vagy esélytelenek a befogadásra.

Mivel ezek a missziók nem sokban különböznek egy afrikai hotspottól, látható, hogy van bizonyos mozgástere Európának a kérdésben, ám a valódi döntésekhez arra van szükség, hogy az európai országok is döntésre jussanak a migrációs válságra adott válaszokról.

Az összeurópai válasz azonban nem feltétlenül az volna, amiben a német kancellár reménykedik, a nézetek jelentősen eltérnek egymástól, s néhány európai lap is úgy ír a most vasárnapra összehívott „minicsúcsról”, mint az utolsó lehetőségről, amellyel meg lehet menteni Angela Merkel székét.

Magyar Idők – Sitkei Levente

, , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com