2019. 04. 23.

Ezernél is kevesebb szíriai menekült kért támogatást a német kormánytól az önkéntes hazatéréshez

Több mint két év alatt ezernél is kevesebb Németországba menekült szíriai állampolgár kért kormányzati támogatást az önkéntes hazatéréshez – írta a Der Tagesspiegel című német lap kedden egy hivatalos kimutatás alapján.

Az ellenzéki Zöldek egy szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőjének írásbeli kérdésére összeállított kormányzati statisztika szerint a szíriai menekülteknek 2017-ben indított önkéntes hazatérési programra 742 pályázat érkezett.

A fejenként 1200 eurós (384 ezer forint) újrakezdési támogatást biztosító programra az első évben 199-en, 2018-ban 466-an, az idei első negyedévben pedig 77-en jelentkeztek. Többnyire a honvágyra, a németországi beilleszkedés nehézségeire vagy valamilyen megbetegedésre hivatkozva kértek segítséget a hazatéréshez.

A háború 2011-es kezdete óta nagyjából 5,7 millióan menekültek el Szíriából, amelynek a legutóbbi, 2016-os becslések szerint mintegy 16 millió lakosa van. Európában a menekültek jelentős részét, 780 ezer embert Németország fogadta be.

MTI

, , , ,




Back to Top ↑