Cadmus fordítás Cadmus

Hámenei: Washington “csökönyössége” akadályozza a megállapodást

Az Egyesült Államok “csökönyössége” akadályozza a megállapodást az iráni nukleáris szerződés újjáélesztéséről – jelentette ki szerdán Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.

Mint kiemelte, az amerikai kormány össze akarja kötni a megállapodást Irán rakétaprogramjának és térségbeli politikájának ügyével, s ezzel “kifogást” keres.

Az új iráni elnök, Ebrahim Raiszi jövő héten lép hivatalba, ő maga korábban úgy nyilatkozott, hogy támogatja az atomalku feltámasztását, Hámenei mostani kijelentései azonban azt jelzik, hogy az egyezség még nincs elérhető közelségben.

Az ajatollah naivnak nevezte Haszan Róháni előző elnök megközelítését az ügyet illetően, mondván, nem szabad megbízni a Nyugatban.

“A nyugatiak nem segítenek, hanem ott ütnek, ahol érnek” – fogalmazott Hámenei.

Az amerikai külügyminisztérium egyelőre nem reagált a nyilatkozatra. Joe Biden elnök kormányzata azonban néhány napja élesen bírálta Teheránt, amiért azt állította, hogy Washington késlelteti a lehetséges fogolycserét. Az Egyesült Államok szerint Irán ezzel pusztán másokat akar hibáztatni önmaga helyett a tárgyalások holtpontra jutásáért.

A francia külügyi tárca szóvivője hangsúlyozta, hogy Iránnak mielőbb vissza kell térnie a tárgyalóasztalhoz.

Bécsben április elején kezdődtek meg a tárgyalások arról, hogy Irán és az Egyesült Államok is visszatérjen a 2015-ös, hathatalmi megállapodáshoz, amelynek értelmében Irán ígéretet tett arra, hogy korlátozza az atomprogramját az ellene elrendelt nemzetközi szankciók fokozatos csökkentése, illetve feloldása fejében.

Az atomalkut 2018-ban az akkori amerikai elnök, Donald Trump egyoldalúan felmondta, azzal vádolva Iránt, hogy nem tartotta magát a megállapodásban foglalt kötelezettségeihez. Trump egyúttal visszaállította a megállapodás értelmében eltörölt szankciókat Iránnal szemben.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑