Cadmus fordítás Cadmus

Három miniszterét is lecserélte Assad

Bashar Al-Assad szíriai elnök egy vasárnapi rendeletével lecserélte kormánya védelmi, ipari és tájékoztatásügyi miniszterét – jelentette az állami televízió.

Az új védelmi miniszter, Ali Abdullah Ajub tábornok eddig a hadsereg vezérkari főnöke volt, és Fahd Jasem al-Freidzset váltja, aki miniszterelnök-helyettes is volt. Freidzs korábbi védelmi miniszter a hadsereg szabályzata szerint nyugdíjba ment.

Ajub tábornok is alavita muzulmán, mint az államfő. Az új tájékoztatási miniszter, Imád Abdullag Szarah eddig a az állami rádió és tévé vezetője volt. Az ipari miniszter Mohamed Mázen Ali Juszef lesz.

Al-Freidzs védelmi miniszter öt és fél évig volt hivatalban, és a Reuters hírügynökség megjegyzi, hogy Assad az Iszlám Állam dzsihadista szervezet felett aratott győzelem ellenére váltja fel Ajub tábornokkal, aki ugyancsak öt és fél évvel ezelőtt lett vezérkari főnök.

A Szíriai Arab Hadsereg most katonailag sérthetetlennek tűnik, de ehhez kell Oroszország, Irán és az Irán segítette milíciák támogatása. Szíria egyes fontos részei (Idlíb tartomány és Kelet-Gúta) még mindig nincsenek a damaszkuszi kormány ellenőrzése alatt, a gazdaság pedig tönkrement a nemzetközi szankciók miatt.

Orientalista.hu – MTi ,Hirado.hu

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑