2018. 07. 03.

Határa megnyitását kérte Jordániától az ENSZ

A világszervezet felszólította kedden Jordániát, hogy nyissa meg a határt a szomszédos, délnyugat-szíriai Deraa tartományban folyó harcok elől menekülők előtt. A világszervezet becslései szerint mintegy 40 ezer szíriai menekült vesztegel a sivatagban a két ország határánál.

„Felszólítjuk a jordániai kormányt, hogy tartsa nyitva határát, és a térségbeli országokat, hogy lépjenek az ügyben, és fogadják a menekülő civileket” – mondta egy sajtótájékoztatón Liz Throssell, a világszervezet Emberi Jogi Főbiztosságának (OHCHR) szóvivője. Az ENSZ hétfői közlése szerint összesen mintegy 270 ezren menekültek el a kormányerők és a lázadók között folyó harcok elől. A szíriai polgárháború fejleményeiről kiterjedt aktivistahálózata révén beszámoló Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) kedden már 300 ezerre tette számukat. A menekültek legtöbbje az Izraellel és Jordániával határos szíriai településeken keresett menedéket.

Az OHCHR a Világélelmezési Programmal (WFP) és a Menekültügyi Főbiztossággal (UNHCR) együtt fordult Ammánhoz. Andrej Mahecic, az UNHCR szóvivője a Deraában tapasztaltakkal kapcsolatban elmondta: ez a legnagyobb menekültáradat a térségben a 2011 óta tartó szíriai polgárháború kezdete óta. Hozzátette: tudatában vannak, hogy mára a jordániai lakosság 10 százalékát szíriai menekültek teszik ki, ennek ellenére azt kérik: tanúsítsanak még ennél is nagyobb szolidaritást a menekültek befogadását illetően.

A WFP bejelentette, hogy a Deraában tartózkodó civil menekültek közül több mint 200 ezret részesített sürgős segélyben, ugyanakkor – mint mondták – a helyzet egyre súlyosabb, tekintve, hogy a helyszínen dolgozó összes munkatársuk is kénytelen volt elmenekülni a harcok elől. A korábban mintegy 1,2 millió szíriai menekültet befogadó Jordánia nemrég világossá tette: nem nyitja meg határát a Deraából menekülők előtt, mert egyszerűen már nem tud többet befogadni.

Hasonlóképpen reagált Izrael, amely megerősítette határvédelmét. Az OSDH legutóbbi adatai szerint legkevesebb 132 civil, köztük 25 gyerek és 23 nő vesztette életét június 19. óta, miután a szíriai kormányerők az orosz légierő támogatásával megindították offenzívájukat az iszlamisták ellen Daraaban.

Hirado.hu, MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑