2017. 10. 01.

Helyreállították az Iszlám Állam által lerombolt palmürai oroszlánszobrot

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmyrai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Az Allát ókori arab istenség templomából származó hatalmas, 3,45 méter magas és 15 tonnás mészkőszobrot, az antik Palmüra jelképét azután menekítették ki Palmyrából és vitték Damaszkuszba, hogy a szíriai kormányerők orosz segítséggel 2016 márciusában visszafoglalták a várost.

“Kivételes alkotás, nincs hozzá fogható Palmyrában. Palmyra nemzetközileg ismert szimbóluma volt, a múzeum előtt állt és rajta volt minden egyes turista fotóján, aki felkereste Palmürát és a múzeumot”

– mondta Bartosz Markowski lengyel régész, aki két hónapont át dolgozott a műemlék restaurálásán. Mint elmondta, a helyreállított szobor 50 százalékban eredeti.

Az időszámítás előtti I. századi műkincset egy lengyel régészeti expedíció fedezte fel 1997-ben. Valaha Allátnak, az ókori araboknál az ég és az eső istennőjének templomában állt.

A monumentális alkotás egyelőre a damaszkuszi nemzeti múzeumban látható, de nem kizárt, hogy egy napon visszakerül eredeti helyére.

Palmyrát a más műemlékeket is megrongáló Iszlám Állam 2016 decemberében újra elfoglalta, a város ez év márciusában nyerte vissza ismét a szabadságát.

Orientalista.hu – MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑