Hetvenhét diáklányt mérgeztek meg Afganisztánban
2023. 06. 05.
Afganisztánban kórházba szállítottak 77 diáklányt, mert mérgezés áldozatává váltak Szári-Pul északi tartomány egy általános iskolájában – közölte a helyi rendőrség hétfőn.
A gyermekek mellett hét tanár és öt szülő is mérgezést szenvedett.
“Ismeretlen személyek behatoltak a lányiskolába, és megmérgezték az osztálytermeket. A diáklányok az érkezésük után szenvedtek mérgezést, majd kórházba szállították őket, de stabil állapotban vannak, nincsenek életveszélyben. Az ügyben nyomozás indult, de a rendőrség egyelőre még senkit sem tartóztatott le” – közölte Mohamed Nazari, a tartományi rendőrség szóvivője, de azt nem árulta el, hogy milyen méreganyagot használtak az elkövetők, vagy gyanúsítanak-e már valakit a támadással.
A diákok szülei elítélték az esetet, és felszólították a tartományi hatóságokat arra, hogy azonosítsák és állítsák bíróság elé a bűncselekmény elkövetőit.
A szomszédos Iránban az utóbbi hónapokban több száz tanintézményben összesen 13 ezer diáklány vált mérgezés áldozatává, amit a hatóságok szerint bosszúból követtek el ellenük, amiért részt vettek a hidzsáb, vagyis a muszlim fejkendő kötelező viselése elleni tüntetéseken.
Afganisztánban a szélsőséges tálibok a hatalomba való visszatérésük után szigorúan korlátozták a nők jogait, ismét rájuk kényszerítették az iszlám vallás – értelmezésük szerinti – szigorú előírásait, kizárva őket a közéletből és nagyrészt az oktatásból. A nők oktatási, munkavégzési és egyéb szabadságjogaiért tüntetők megmozdulásait sorra elfojtották. Idén már lányok nélkül indult a tanév a középiskolákban, miközben segélyszervezetek és volt afgán politikusok is sürgették, hogy az oktatási intézmények a lányok és a nők számára is nyíljanak meg. A tálibok jelenleg csak 12 éves korig engedélyezik a lányok számára az oktatást, bizonyos feltételek mellett.
A nőket a radikálisok 1990-es évekbeli kormányzása alatt is kizárták az oktatásból. A tálibok 2001-es amerikai katonai beavatkozást követő bukása nyomán a nők részaránya az afganisztáni egyetemeken 20 év alatt a húszszorosára emelkedett. Az ENSZ adatai szerint míg 2001-ben számuk mintegy ötezer volt, 2020-ra már százezernél is több diáklány tanult a felsőoktatásban.
MTI