Cadmus fordítás Cadmus

Irán aktívabb szerepvállalást kér az UNHCR-től az afgán válsággal szemben

Aktívabb szerepvállalást, több támogatást kért kedden Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától (UNHCR) az Iránban tartózkodó afgán menekültek szükségleteinek kielégítése és az újabb menekülthullámok megelőzése érdekében.

Irán már közel négymillió afgánt fogadott be. A külügyminiszter New Yorkban találkozott Filippo Grandival, az ENSZ menekültügyi főbiztosával az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakán, amelynek általános vitája kedden kezdődött meg.

Az iráni külügyminisztérium közleménye szerint Amirabdollahián a találkozón azt mondta, hogy “az afgán lakosok kénytelenek elhagyni otthonukat az országban”, és már érzékelhető “elvándorlásuk a szomszédos országokba”, köztük Iránba a radikális iszlamista tálibok afganisztáni hatalomátvételét követően.

“Irán négy évtizeden keresztül befogadta afgán testvéreit, és jó fogadó országnak bizonyult ezek alatt az évek alatt a szankciók és a gazdasági nyomás ellenére is” – fogalmazott a tárcavezető.

Amirabdollahián megítélése szerint mindazonáltal “alapvető fontosságú, hogy a nemzetközi szervezetek még aktívabban vállaljanak szerepet az afganisztáni humanitárius helyzet vonatkozásában, megakadályozandó, hogy még több afgán váljon hajléktalanná”.

A tárcavezetőt New York-i útján kísérő Szaíd Hatibzadeh iráni külügyi szóvivő Twitter-bejegyzése szerint “Irán több millió menekültet befogadó országként nemzetközi támogatást vár”.

Iránban több mint hárommillió afgán menekült él, és sokan attól tartanak, hogy a tálibok ismételt hatalomra kerülése miatt ez a szám nőni fog.

Az afganisztáni tálibok – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt, harc nélkül bevonultak az afgán fővárosba, Kabulba, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó háború.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑