Ismét dzsihadistákat fosztottak meg állampolgárságuktól Belgiumban

Belgiumban az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló tizenegy dzsihadistát fosztottak meg állampolgárságától, idén ez idáig már huszonöt ember esetében döntött így az illetékes belga bíróság – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.

A napilap információi szerint a belga állampolgárságuktól frissen megfosztottak a Sharia4Belgium nevű terroristacsoporthoz tartoztak.

A hivatalosan korábban már feloszlott szalafista szervezet több tagja az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott, mások harcosokat toboroztak Belgiumban a Szíriában küzdő dzsihadisták számára.

A brüsszeli fellebbviteli bíróság idén januárban hat, majd június végén nyolc esetben döntött kettős állampolgársággal rendelkező, terrorizmus vádjával már korábban elítéltek esetében arról, hogy megfosztja őket belga állampolgárságuktól.

A belga bíróság a fiatalok radikalizálásáért és szélsőséges tanok terjesztéséért is felelős Sharia4Belgium tagjai közül ez idáig legalább 57 embert ítélt börtönbüntetésre.

Közülük 48-at távollétükben, ők titkosszolgálati információk szerint nagy valószínűséggel még mindig Szíriában tartózkodnak, esetleg a kurdok fogságában vannak, már meghalhattak, vagy hamis személyazonosság mögé bújva ismeretlen helyen tartózkodnak.

A dzsihadistáknak vagy ügyvédjeiknek nyolc naptári nap áll rendelkezésükre, hogy fellebbezzenek az ítélet ellen – közölte a napilap.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑