Izrael elkezdi építeni a Trumpról elnevezett települést a megszállt Golán-fennsíkon

Izrael elkezdi építeni a Donald Trumpról elnevezett települést a megszállt Golán-fennsíkon, amiről még tavaly döntöttek, rögtön azután, hogy az amerikai elnök elismerte az izraeli fennhatóságot a Szíriához tartozó fennsík fölött – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök bejelentette a kormány vasárnapi ülésén, hogy megkezdődik a Trumpról elnevezett falu építése az 1967-ben Szíriától elfoglalt és 1981-ben törvlénytelenül annektált fennsíkon, amelynek stratégiai jelentősége van.

A nemzetközi jog értelmében a Golán fennsík továbbra is szíriai terület.

A Netanjahu-kormány már 2019 májusában – éppen az áprilisi választások előtt, az izraeli média szerint “választási ajándékként” – bejelentette, hogy lakóközösséget hoz létre a a megszállt fennsíkon az Egyesült Államok elnökének tiszteletére. Ünnepséget is tartottak a falu leendő helyén, leleplezték a Ramat Trump névtáblát.

A 13-as kereskedelmi tévé értesülései szerint jelenleg az amerikai kormányzat azt kéri Netanjahutól, hogy csak akkor hajtsa végre a Trump-tervben szereplő, és július 1-jére tervezett ciszjordániai annektálást, ha ebben a kérdésben egyetértés születik a kormánykoalíció tagjai között.

A Kék-fehér párt élén álló Beni Ganz védelmi miniszter azonban csak abban az esetben támogatja a lépést, ha ez nem veszélyezteti az ország nemzetközi kapcsolatait, elsősorban Jordániával, amellyel Izrael 1994-ben békemegállapodást kötött.

Jordánia és több arab állam azonban tiltakozik a tervezett annektálás miatt.

MTI nyomán

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑