Izraeli telepesek törtek be egy palesztinok által lakott jeruzsálemi negyedbe

Palesztinok és izraeli telepesek csaptak össze egymással Kelet-Jeruzsálem egyik városnegyedében csütörtök este, a rendőrség legalább hét embert letartóztatott, súlyos sebesültekről nem érkezett hír.

Helyszíni beszámolók szerint a Sejk Dzsarra negyedben kirobbant konfliktusban az emberek köveket és székeket hajigáltak egymás felé. A telepesek közt megjelent Itamár Ben-Gvir, a Zsidó Erő (Ocma Jehudit) nevű, szélsőségesen nacionalista és arabellenes, a hírhedt Meir Kahane rabbi tanításait követő párt elnöke is.

A környéken napok óta feszült a hangulat, szerda este mintegy húsz palesztin sebesült meg az izraeli rendőrökkel folytatott összetűzésekben.

Sejk Dzsarra arab lakossága évek óta tüntet az ott lakásokat felvásárló, vagy házakat más jogi utakon megszerző zsidó telepesek terjeszkedése ellen.

Az izraeli legfelsőbb bíróság hétfőn újabb meghallgatást tart azoknak a palesztin családoknak az ügyében, akiket a kelet-jeruzsálemi telepbővítések miatt kitelepítés fenyeget.

Az elmúlt hetekben Jeruzsálem más részeiről is összecsapásokat jelentettek a palesztinok és az izraeli hatóság közt, az előbbiek ugyanis sérelmezték a ramadán idején szokásos szabadtéri rendezvényekre vonatkozó korlátozásokat.

Jeruzsálem vitatott hovatartozása a palesztin-izraeli konfliktus egyik legfőbb eleme.

Az izraeliek Jeruzsálem egészét a saját fővárosuknak nyilvánították, beleértve a város 1967-ben elfoglalt keleti szektorát is, míg a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni a Ciszjordániából és a Gázai övezetből létrehozni vágyott önálló államuk fővárosává.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑