Cadmus fordítás Cadmus

Körözött iszlamistákat tartóztatott le az iraki terrorelhárítás

2020. 07. 26.

Az iraki terrorelhárító szolgálat sikeres akciója során sikerült elfogni két iszlamista szélsőségest akik az Iszlám Állam nevű terror szervezet tagjai voltak.

Az egyikük már ismert volt a terrorelhárítók számára, hiszen körözés alatt állt, ugyanis korábban részt vett a Speicher-i mészárlásban.

A mészárlás 2014 júniusában történt a Tikrit város mellett lévő Speicher katonai bázison.

A bázist ugyanis akkor foglalta el az Irakba bevonuló Iszlám Állam nevű terroristacsoport akik a bázison, a magukat megadó iraki katonákat és kadétokat lemészárolták. Az áldozatok számát a hivatalos források 1500 és 1700 közé teszik , azonban számos eltűnt iraki katona sorsa máig ismeretlen.

A körözött terrorista hollétéről az iraki hírszerzés adott érdemleges információkat a terrorelhárító szolgálat számára.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Iraqi Special Operations Forces)

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑