Cadmus fordítás Cadmus

Lebombázták a Hamász tévészékházát (videó)

2018. 11. 13.

Az AP amerikai hírügynökség szerint a TV-állomás a légicsapás előtt nem sokkal beszüntette az adást, a csatornán mindössze az al-Aksza logóját lehetett látni. Röviddel ez után három nagy robbanást lehetett hallani, a csatorna végül elsötétült.

Az AP szemtanúk beszámolójára hivatkozva jelentette, hogy a légicsapás az egész épületet megsemmisítette. Ezt állapította meg az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó újságírója is.

A Gázaváros északi részén található épületet legfeljebb nyolc rakétatalálat érte az után, hogy a Hamász kiürítette azt, miután egy névtelen betelefonáló tájékoztatta őket a támadásról – közölte a palesztin mozgalom rádiója.

Az izraeli hadsereg legalább 70 katonai célpontra mért csapást hétfőn a Gázai övezetben, válaszul az ottani palesztin szélsőségesek által izraeli városokra kilőtt 200 rakétára – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség az izraeli hadsereg sajtószolgálatára hivatkozva. Az izraeli fegyveres erők tájékoztatása szerint a palesztin szélsőségesek által kilőtt 200 rakétából 60-at megsemmisített a Vaskupola nevű izraeli légvédelmi rendszer.

Bár a Vaskupola megsemmisítette a lakott területre irányzott lövedékek jelentős részét, néhány rakéta lakóövezetben csapódott be, megsebesítve tíz embert, több helyen pedig tűz ütött ki.

A hétfő délután fellángolt konfliktust az váltotta ki, hogy előző éjjel izraeli kommandósok civil ruhában és járművel behatoltak a Gázai övezetbe, hogy ott titkos küldetést hajtsanak végre. Az akció kudarcba fulladt, tűzharc tört ki, amelyben hét palesztin életét vesztette, köztük a Hamász katonai szárnyának egyik parancsnoka, izraeli oldalon pedig egy alezredes. Az izraeli katonák kimenekítésekor az izraeli légierő számos rakétát lőtt ki gázai célpontokra.

Hirado.hu, MTI, Russia Today

 

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑