Cadmus fordítás Cadmus

Lemondott a mauritániai kormány, az államfő új miniszterelnököt nevezett ki

2020. 08. 06.

Váratlanul lemondott csütörtökön a mauritániai kormány, miután egy parlamenti vizsgálat olyan korrupciós ügyeket tárt fel, amelyek még az előző kormányhoz és a nyugat-afrikai ország volt államfőjéhez köthetők, s amelyekben a jelenlegi kabinet néhány minisztere is érintett.

A leköszönt Iszmáil Uld Bedda Uld Szidija miniszterelnök utódját rögtön ki is nevezte a köztársasági elnök egy “veterán” politikus személyében.

Mohamed Uld Gazúni köztársasági elnök elfogadta a miniszterelnök és a kormány lemondását, mivel az említett vizsgálat nyomán a belpolitikai életet megrázó korrupciós botrány van kibontakozóban.

A bűncselekmények az előző államfő, Mohamed Uld Abdel Aziz idejére nyúlnak vissza, a nyomozati anyagok különféle olajügyletekkel és a létfontosságú élelmiszerellátással foglalkozó állami vállalat felszámolásával kapcsolatos törvénytelen ügyekre derítettek fényt.

A vizsgálat kiterjedt néhány mai miniszterre is, akik annak idején ugyancsak magas beosztásban voltak.

Az új miniszterelnök Mohamed Uld Bilal lett, aki korábban fontos állami ügynökségben szolgált, elnöki tanácsadóként és kabinetminiszterként is tevékenykedett.

Veterán politikusnak számít Mauritániában, többször is miniszteri posztot töltött be egy még korábbi elnök, a Mohamed Uld Abdel Aziz által 2008-ban puccs révén eltávolított Szidi Uld Abdallahi elnöksége idején.

A jelenlegi államfő, Mohamed Uld Gazúni volt védelmi miniszter a tavaly júliusi elnökválasztáson győzedelmeskedett és vette át a hatalmat Abdel Aziztól. A voksolást a kormányzó Unió a Köztársaságért (UPR) színeiben nyerte meg a szavazatok 52
százalékával.

Ez volt az első békés hatalomváltás az 1960-ban függetlenné vált egykori francia gyarmat történetében.

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑