Magyar segítséggel hoznak létre mintafarmokat Afrikában

Mintafarmokat hoz létre nyolc afrikai országban az Agrárminisztérium, hogy erősítse a térség gazdaságát, stabilitását és ezzel a népességmegtartó erejét – hangzott el az M1-en.

„Amerikai és kínai alapanyagból raktuk össze azt a hibridet, amit smaragdfának neveztünk el” – mondta Steier József klímakutató, aki öt éve dolgozik munkatársaival azon, hogy termővé tegyék az észak-afrikai ország száraz, kihasználatlan területeit.

Hozzátette: A helyiek nagyon örülnek annak, hogy külföldi és ezen belül egy nagyon szimpatikus magyar tudásbázis jelenik meg annál is inkább, mert a magyarokat nem tekintik gyarmatosítónak.

A magyar szakemberek tudást, alapanyagot és technológiát adnak át

Az Agrárminisztérium mintafarmokkal segíti Afrika mezőgazdaságát. A földrész nyolc országát érintő programban a magyar szakemberek tudást, alapanyagot és technológiát adnak át a helyi gazdáknak. A segítségnyújtás arra is lehetőséget ad, hogy az ottani éghajlati körülmények között teszteljék a magyar vetőmagokat és fejleszthessenek versenyképes, szárazságtűró fajokat. Az első mintafarmok Ghánában és Kenyában létesülnek. A kísérletek januárban, 15 növényfaj magjának vetésével kezdődnek.

Nagy István agárminiszter az M1-nek úgy nyilatkozott, hogy a magyar segítségnyújtás erősíti Afrika gazdaságát, stabilitását, így népességmegtartó képességét is.

„Az az igazi segítség, ha odamegyünk, és ott tudjuk nekik megmutatni mindazt a lehetőséget, amivel élni lehet” – tette hozzá.

Több mint ezren pályáztak magyar ösztöndíjra idén

A kormány emellett agrárszakemberek helyi képzésével és ösztöndíjakkal is segíti az afrikai diákokat. Eddig 16 országból 300 hallgató tanulhatott magyar agráregyetemeken. A program egyre népszerűbb az afrikai diákok körében, az idén több mint ezren pályáztak magyar ösztöndíjra.

A népességrobbanás korszakát élő Afrikának ma minden korábbinál több élelmiszerre van szüksége. Azok az országok, amelyek most segítenek a földrész élelmezési gondjainak megoldásában, később jól hasznosítható pozíciót is szereznek. A ma még sok helyen elmaradottnak számító Afrika ugyanis egy akkora piac, amelyért a leggazdagabb országok is versenyt futnak.

Forrás és kép: Hirado.hu, M1

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑