Megvan a madagaszkári elnökválasztás előzetes eredménye

Andry Rajoelina korábbi államfő nyerte meg a madagaszkári elnökválasztás második fordulóját a voksok 55,66 százalékával az afrikai szigetállam választási bizottsága által csütörtökön ismertetett előzetes eredmények szerint.

A szavazatok 44,34 százalékával alulmaradt riválisa, Marc Ravalomanana, aki egykor szintén a szigetország elnöke volt, választási csalásról beszélt.

A madagaszkári alkotmánybíróságnak kilenc napja van az előzetes választási eredmények megerősítésére.

A választási részt vétel 48 százalékos volt a december 19-i második fordulóban. Az elnökválasztás első fordulóját november 7-én tartották. Hery Rajaonarimampianina, a 2014-től 2018 szeptemberéig hivatalban lévő államfő nem jutott a második fordulóba.

Rajoelina és Ravalomanana az országban 2009 óta tartó válság két főszereplője. Mindketten úgy nyilatkoztak korábban, hogy elfogadják a voksolás eredményét, ami megfigyelők szerint felcsillantja a reményt, hogy a közel egy évtizede tartó politikai káoszból kilábal az ország.

Rajoelina jelen volt az előzetes eredmények kihirdetésénél ellentétben Ravalomananával.

A 2002 és 2009 között hivatalban lévő, korrupciós botrányba keveredett Ravalomananát széleskörű tömegtüntetéseket követően, a főváros Antananarivo akkori polgármestere, Rajoelina buktatta meg a hadsereg segítségével. A nemzetközi közösség a puccsot követően megvonta a Madagaszkárnak szánt támogatásokat. Rajoelina 2014-ig volt hivatalban.

A 25 millió lakosú Madagaszkár Afrika legszegényebb államai közé tartozik. Az ország lakosságának közel 80 százaléka a szegénységi küszöb alatt él.

Magyar Idők, MTI

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑