2019. 11. 11.

Mintegy 600 amerikai katona marad Szíriában

Mintegy 500-600 amerikai katona marad Szíriában, hogy harcoljon az Iszlám Állam terrorszervezet ellen – jelentette ki Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője vasárnap az ABC televízióban.

A tábornok a televízió Ez a hét című vasárnapi heti politikai vitaműsorában leszögezte: a létszámnövelésre azért van szükség, mert muszáj „nyomást gyakorolni” az Iszlám Államnak még a térségben lévő dzsihadistáira. „Ha ezt nem tennénk, akkor a terrorszervezet ismét megerősödhetne” – fogalmazott.

Mark Milley a műsorvezető kérdésére nem kívánta pontosítani, hogy hány amerikai katona lesz a térségben. Mint mondta: a csapatok létszámáról még nincs végleges döntés, egyelőre folyik a szíriai helyzet értékelése.

Szavaiból nem derült ki az sem, hogy a mintegy 500 vagy – ahogyan fogalmazott – „talán 600” fős létszámba beszámít-e a dél-szíriai Al-Tanfban állomásozó mintegy 200 amerikai katona, vagy ezen kívül növelik-e a csapatlétszámot.

Donald Trump amerikai elnök október végén hagyta jóvá a Szíriában tartózkodó amerikai csapatok létszámának növelését annak érdekében, hogy biztosítsák a kelet-szíriai olajmezők védelmét. Trump akkor felvetette azt is, hogy amerikai olajvállalatok vehetnék át a jelenleg a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd haderő ellenőrzése alatt álló lelőhelyek üzemeltetését. A Pentagon szóvivője, Jonathan Hoffman csütörtökön azt jelentette be, hogy az északkelet-szíriai olajmezőkből származó bevételeket az SDF kapja, nem az Egyesült Államok.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑