2018. 09. 18.

Spanyolországba tartó migránsokra csapott le a marokkói rendőrség



Több száz, a hazájukból, a fekete-afrikai térségből a szegénység és az erőszak elől menekülőre csapott le a rendőrség, hogy elűzze őket ideiglenes táboraikból az észak-marokkói Tanger kikötővárosban és a közeli erdőkben – közölték jogvédők kedden.

Egyre nagyobb tömegben érkeznek migránsok Marokkóba, hogy onnan a Gibraltári-szoroson át Spanyolországba jussanak el. Az afrikai kontinensről Európába vezető, Líbiából kiinduló legjelentősebb útvonalat lezárta azzal, hogy a líbiai parti őrség elfogta az embercsempészek hajóit.
Marokkói jogvédők elmondása szerint a migránsok elleni mostani művelet a legnagyobb 2015 óta.

A Spanyolországba vezető marokkói átkelő pont egyikébe, Tangerbe érkező emberek elmondták, hogy a rendőrök rájuk törtek és elvették a pénzüket, amiből az embercsempészeket akarták kifizetni.

A migránsok azt mondják, hogy nem érzik biztonságban magukat az erdőben, ahol a városi hatósági fellépést követően elbújtak, mert a rendőrség ott is sokszor razziázik, lefoglalja értéktárgyaikat, illetve buszokba kényszeríti őket, hogy Dél-Marokkóba szállítsák őket, messzire az északi határtól. Azok, akik megúszták a rajtaütést a városban és az erdőben, azt mondják, nincs hová bújniuk.

Egy kameruni férfi arról beszélt, hogy nem nagyon térhetnek vissza a városba, mert a rendőrök felszólították a helyi lakosokat, adják a hatóságok kezére őket, ha ivóvizet szeretnének kapni.

Musztafa el-Halfi marokkói kormányszóvivő kijelentette: az ország nem tűrheti tovább, hogy területén embercsempész-hálózatok működjenek, de Rabat nem hajlandó a régió csendőrének szerepét sem betölteni.

A hatóságok szerint Marokkó tavaly 65 ezer migráns átkelését akadályozta meg.

Magyar Hírlap

, , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com