Cadmus fordítás Cadmus

Terrorcselekmények ekövetése miatt Szíriában 24 embert végeztek ki

Kivégeztek Szíriában 24 embert a tavalyi erdőtüzek miatt. Az igazságügyi tárca szerint a kivégzettek terrorcselekményeket követtek el – írta meg a HVG.

A szíriai hatóságok csütörtökön kivégeztek 24 embert, akiket a bíróság bűnösnek talált az országban tavaly pusztító súlyos, emberéleteket is követelő erdőtüzek okozásában, többeket pedig börtönbüntetésre ítéltek az ügyben – jelentette be az arab ország igazságügyi minisztériuma.

A tájékoztatás szerint további tizenegy embert életfogytiglani, kilencet – köztük öt fiatalkorút – különböző időtartamú börtönbüntetésre ítéltek.

A tárca szerint a kivégzettek terrorcselekményeket követtek el, amelyek emberéleteket követeltek, továbbá súlyos kárt okoztak a köztulajdonban és az infrastruktúrában is.

A hatóságok 2020 végén többtucat embert vettek őrizetbe, akik azt vallották, hogy tettüket előre kitervelték.

A tűzvészek 280 települést érintettek, és összesen 370 otthont romboltak le, a lángokban pedig 24 ezer hektár erdő és termőföld semmisült meg.

Tavaly októberben, az abban az időszakban szokatlanul erős hőhullám közepette a Közel-Kelet több országából jelentettek tűzvészeket, amelyek Szíriát – itt is elsősorban Latakia és Homsz tartományt – különösen súlyosan érintették.

Tűzvész pusztított Bassár el-Aszad szíriai elnök latakiai szülővárosában, Kardahában is, ahová a lángok megfékezése után egyébként maga Aszad is ellátogatott.

HVG

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑