2019. 11. 12.

Terrorizmus miatt áll bíróság elé Prága korábbi imámja

Pénzt gyűjtött híveitől az Iszlám Államnak, testvérét és sógornőjét pedig harcolni vitte a dzsihadista terrorszervezet szíriai ágához Prága korábbi imámja – állapította meg a cseh legfőbb ügyészség.

A V4NA hírügynökség beszámolója szerint a prágai legfelsőbb ügyészség vádat emelt a korábbi prágai imám, Samer Shehadeh, valamint testvére és sógornője ellen terrorista cselekmények támogatásának vádjával.

A vádemelés már a bíróságon van, erősítette meg a cseh hírügynökségnek a bíróság szóvivője, Markéta Puci.

Mindhármukat azzal vádolják, hogy terrorcsoportot támogattak, terrorista propagandát terjesztettek, és pénzelték is a terrorizmust. Amennyiben a vádak bebizonyosodnak, akár 15 év börtönbüntetést is kaphatnak.

Shehadeh tavaly novembertől vizsgálati fogságban van. Külföldön fogták el, a média szerint Jordániában. A másik két személy még szökésben van.

A korábban Prágában szolgálatot teljesítő imám már évekkel ezelőtt a cseh titkosszolgálat és a rendőrség célkeresztjébe került, mivel attól tartottak, hogy radikalizálódni fog. A gyanút csak erősítette, hogy híveit felszólította, hogy ne vegyenek részt a terroristaellenes akciókban, és ne támogassák ezzel a keresztényeket. A terrorvádat azt követően fogalmazták meg ellene, hogy két évvel ezelőtt testvérével és sógornőjével Szíriába utazott, ahol a két személy, a rokonok az Al-Káida egyik szervezeténél harcokban is részt vettek.

A vád szerint az imám segítette őket.

A cseh sajtó rendőrségi vizsgálati anyagokra hivatkozva korábban arról írt, hogy Shehadeh felelt az információcseréért a gyanúsítottak és további szíriaiak között. Állítólag három további személy szíriai kiutazásában is részt vett, közülük egy később életét is vesztette a harcokban.

A nyomozók szerint Shehadeh pénzelte is a terroristákat, melyre az anyagiakat adakozásból, Csehországban és Szlovákiában élő muszlimoktól szerezte.

v4na.com vadhajtasok.hu

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑