Cadmus fordítás Cadmus

Több évtized után Izrael engedélyezte négyezer palesztin jogi státuszának rendezését

Több évtized után először Izrael jóváhagyta négyezer ciszjordániai palesztin lakos jogi státuszának rendezését – jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A Beni Ganz védelmi miniszter engedélyét elnyerő, és ezzel a Palesztin Hatóság nyilvántartásába kerülő négyezer palesztin közül 2800-an korábban a Gázai övezet lakosai, a többiek pedig ugyan ciszjordániai helyi lakosok voltak – akiknek egy része házasodás révén telepedett le Ciszjordániában -, de jogállásuk mindeddig rendezetlen volt.

Sokan még az 1993-as oslói egyezmény létrejötte előtt külföldre távoztak, távollétükben bevonták személyi igazolványaikat, és visszatérésük után az izraeli hatóságok megvonták tőlük a jogaikat.

A 2800 gázai palesztin még 2007, a Hamász szervezet gázai hatalomátvétele előtt költözött Ciszjordániába, soha nem távozott külföldre, és azóta nem tért vissza az övezetbe sem. Őket mindeddig gázai lakosként tartották nyilván, nem tudták megváltoztatni lakcímüket.

Ganz a katonai megszállást végrehajtó izraeli hadsereg vezetőjeként hozta meg döntését, amelynek célja a palesztinok helyzetének könnyítése, gazdasági helyzetük javítása Ciszjordániában.

Az 1967-ben elfoglalt területek civil közigazgatásának koordinátora, Raszan Alijan vezérőrnagy kedden már tájékoztatta az érintett palesztinokat, hogy Izrael jóváhagyja kérelmüket, hogy vegyék őket be a palesztin népesedési nyilvántartásba.

Az állami státusszal nem rendelkező Palesztin Hatóság önállóan, izraeli jóváhagyás nélkül nem állíthat ki érvényes személyi igazolványokat, ezért sok palesztin jogállása bizonytalan.

Sokan közülük évtizedek óta élnek Ciszjordániában, de a megfelelő személyazonossági iratok nélkül nem tudnak külföldre utazni, sőt, még az egyes palesztin területek közötti mozgásuk is korlátozott, és állandóan kitelepítés fenyegeti őket – emlékeztetett a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.

Palesztin tisztségviselők és jogvédő szervezetek becslései szerint több tízezer palesztin él Ciszjordániában hontalanul, tartózkodásukat biztosító hivatalos engedélyek nélkül.

A Palesztin Hatóság már évek óta kérte Izraelt, hogy engedélyezze ezeknek a hontalannak minősülő, semmilyen polgárjoggal nem rendelkező embereknek a regisztrálását, miután Benjámin Netanjahu korábbi miniszterelnök jóváhagyásával legutóbb egy évtizede történt hasonló lépés.

Beni Ganz vezetésével nyáron Rámalláhban több mint egy évtized után először nyilvános, magas szintű találkozót tartottak izraeli és palesztin tisztségviselők között.

MTI nyomán

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑