Több mint ötven áldozata van a pestis járványnak Madagaszkáron

Legkevesebb 57 ember halt meg pestisben Madagaszkáron augusztus vége óta – jelentette pénteken a Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaság (IFRC) Genfben.

A bubópestisjárvány kitörése gyakori Madagaszkáron, a mostani járvány során a sokkal súlyosabb tüdőpestis esetei is előfordultak.

Az IFRC szerint több mint 550 pestis megbetegedést tartanak nyilván, ennek 70 százaléka a járvány emberről emberre terjedő formája, a tüdőpestis, kezelés nélkül 24 óra alatt halálos lehet.

Az IFRC bejelentette, hogy járványügyi központot létesít a szigeten, amelynek 50 beteg kezelését lehetővé tevő egészségügyi intézménye valamint a fertőző páciensek elkülönítésére szolgáló orvosi csoportja jelentős mértékben tudja majd segíteni a járványügyi hatóságok munkáját.

A vöröskereszt illetékesei szerint különösen aggasztó, hogy a sűrűn lakott területeken is előfordulnak megbetegedések. Évente átlagosan mintegy 400 pestises megbetegedést jelentenek Madagaszkáron, többségében bubópestist. A betegséget bolhák terjesztik.

Időközben pestis megbetegedést regisztráltak a Madagaszkártól északra található Seychelle-szigeteken is.

Orientalista.hu – MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑