2019. 02. 14.

Több mint ötven migránst mentett ki a görög parti őrség

A görög parti őrség szerdai közlése szerint kimentett ötvenegy embert, akiknek csónakja felborult a viharos időjárás miatt az Égei-tengeren, Leszbosz szigete közelében. Egy 15 éves lányt továbbra is keresnek – tették hozzá.

Az ERT görög állami műsorszolgáltató szerint a tinédzser lány keresését rossz időjárási viszonyok nehezítik.

Bár az Európába érkezők száma jelentősen csökkent a 2015-ös menekültválság csúcspontja óta, továbbra is vannak olyanok, akik megkockáztatják az Európába vezető veszélyes utat a Földközi-tengeren keresztül.

A görög parti őrség frissen közölt adatai szerint több mint kétezer migráns érkezett januárban Görögországba a török partok felől. Ebben nincsenek benne azok, akik az Evrosz folyón keresztül vezető szárazföldi határon keresztül érkeztek Görögországba, az erre vonatkozó számadatokat a rendőrség szokta közölni.

Az EFE spanyol hírügynökség megjegyzi, hogy bár e szám kevesebb a decemberben érkezett több mint 3300 ember számához képest, növekedést jelent a 2018 januárjában feljegyzett 1560-as számhoz képest. A parti őrség tudatta továbbá, hogy januárban őrizetbe vett két embercsempészt, és elkobzott hét hajót.

A parti őrök 317 olyan esetet jegyeztek fel, amikor valaki Görögországból valamelyik uniós tagállamba akart továbbjutni, ezekben az esetekben 95 bevándorlót és 23 embercsempészt vettek őrizetbe.

Hirado.hu, MTI

, , , ,




Back to Top ↑