Többen meghaltak a kurdok és az iszlamisták közötti összecsapásokban

Legalább 11 ember vesztette életét, további kettő megsebesült a kurdok és Törökország által támogatott lázadók közötti összecsapásokban Szíria északi részén – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű aktivistahálózat és egy szóvivő.

A brit székhelyű szervezet szerint a harcok azt követően törtek ki, hogy Törökország által támogatott iszlamisták megpróbáltak behatolni a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab milíciaszövetség harcosai által irányított állásokba Áin Íszában.

Az összecsapásokban 11 iszlamista lelte halálát. Az OSDH szerint az SDF is veszített embereket, de hogy mennyit, azt az aktivistahálózat nem tudatta.

Juszuf Hammúd, az Ankara által támogatott  magát Szíriai Nemzeti Hadseregnek (SNA) nevezet szélsőséges iszlamista szervezet szóvivője a dpa német hírügynökségnek azt mondta, hogy az SDF harcosai rakétahajtású gránátokkal lőtték az SNA állásait, megsebesítve legalább két embert.

Mindeközben robbanás rázta meg az Aleppó tartomány északi részén található, a Törökország által támogatott terrorsták uralta al-Báb városát, legalább öt ember meghalt, 19 megsérült – jelentette az OSDH.

Az iszlamista SNA a korábbi, hasonló támadásokért az SDF-t tette felelőssé. Törökország terrorszervezetnek és a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai szövetségesének tartja az SDF-t. Törökország tavaly októberben iszlamista milíciákkal szövetségben offenzívát indított Szíria északi részén, és számos területről szállt meg ahonnan nem csak a kurdok fegyveres csoportjait űzte ki hanem a civil lakosságot is menekülésre kényszerítette.

MTI nyomán

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑