2019. 10. 11.

Török csapatok és velük szövetséges milíciák zártak körül kurd településeket

A török hadsereg és a velük szövetséges magát Szíriai Nemzeti Hadseregnek (FSA) nevező iszlamista milícia csütörtökön körülzárta a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezet által ellenőrzött Rász-el-Ain és Tell-Abjad északkelet-szíriai településeket – jelentette be a törökbarát lázadók szóvivője.

Jusszef Hammúd ezredes szerint több falut is elfoglaltak a térségben a kurdoktól. Törökország erőteljes nemzetközi bírálatok ellenére szerdán megindította hadműveletét, amely elsősorban a szíriai kurd milíciák ellen irányul.

Az SDF szerint a török légi- és tüzérségi csapásokban eddig kilenc civil vesztette életét.

Az ernyőszervezet politikai szárnya a nap folyamán ismét repüléstilalmi zóna létrehozását kérte az Egyesült Államoktól és a koalíciótól. „Repüléstilalmi zónát kérünk a területeink felett. Ilyen módon legalább nem lesznek további civil áldozatok” – mondta Szinam Mohamed, a Szíriai Demokratikus Tanácsnak (SDC) a társelnöke az Egyesült Államokban újságíróknak nyilatkozva.

Szíriából kilőtt aknagránátok csapódtak be délkelet-törökországi településeken

Akna- és rakétagránátok csapódtak be csütörtökön a délkelet-törökországi Sanliurfa és Mardin tartományokban, Akcakale, Ceylanpinar és Nusaybin településeken, négy civil, köztük egy szíriai állampolgárságú, kilenc hónapos csecsemő is meghalt – jelentette az NTV török hírtelevízió.

Sanliurfa tartomány kormányzói hivatala közölte, hogy egy másik áldozat az akcakalei körzeti adóhivatal egyik férfi dolgozója volt.

Az NTV információ szerint már több mint 170 akna- és rakétagránát esett török területre azóta, hogy Ankara szerda délután hadműveletet indított Északkelet-Szíriában az általa terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport ellen. Sanliurfában találat érte még Birecik települést is. A lövedékek többsége amerikai és orosz gyártmány – mutatott rá az NTV.

A támadásokban eddig a két szomszédos tartományban összesen 70-en sebesültek meg, őket kórházba szállították.

A török védelmi minisztérium csütörtökön közleményben tudatta: az YPG milicistái iskolákból és kórházakból adják le a lövéseket, így a török hadseregnek nem áll módjában közvetlenül viszonozni a tüzet. Elővigyázatosságból Törökország számos határ menti iskolájában tanítási szünetet rendeltek el a hatóságok.

Eközben az Anadolu török állami hírügynökség arról számolt be, hogy a török hadsereg már hét falut tisztított meg a terrorizmustól. Hatot az Akcakaléval szemben fekvő Tell-Abjad mellett, egyet pedig a Ceylanpinarral szemközt található Rász-el-Ainnál.

Hirado.hu, MTI

Sharing is caring!

, , , , , , , ,




Back to Top ↑