2019. 10. 05.

Törökbarát iszlamista csoportok egyesülnek egy haderővé

Törökbarát szíriai iszlamista ellenzéki csoportok egyesülnek egy haderővé – jelentette be pénteken Abdel-Rahmán Musztafa, az önjelölt, száműzetésben működő Szíriai Ideiglenes Kormány vezetője a törökországi Sanliurfa városában tartott sajtótájékoztatóján.

Abdel-Rahmán Musztafa szerint a Nemzeti Felszabadítási Front (NLF) és a Nemzeti Hadsereg nevű ernyőszervezetek olvadnak össze “egy tető alatt”.

Az így létrejövő új fegyveres csoport Szíria északi és északnyugati térségeiben fog működni, vagyis az ellenzéki csoportok által uralt utolsó térségekben.

A törökbarát iszlamista fegyveres csoportok egyesüléséről szóló bejelentés mindössze napokkal követte Recep Tayyip Erdogan török elnök október 1-jei beszédét, amelyben ismét elégedetlenségének adott hangot az Egyesült Államokkal közösen kialakítandó északkelet-szíriai biztonsági övezettel kapcsolatban.

Erre Törökország szerint a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia fenyegetése miatt van szükség. Erdogan a török parlament őszi ülésszakát megnyitó beszédében úgy fogalmazott: Törökország nem érte el a kívánt eredményt az Eufrátesz folyótól keletre eső szíriai területen. Ankarának már egyetlen vesztegetni való napja sincs – hangoztatta, hozzátéve, hogy országának nem maradt más lehetősége, mint a saját útját járni.

Erdogan kijelentéseit több török sajtóorgánum egy újabb önálló szíriai katonai beavatkozás jeleként értelmezte, miután a török államfő szeptember 16-án arról beszélt, hogy amennyiben Ankara két héten belül nem éri el az ügyben a kívánt eredményt, megvalósítja terveit egy saját hadműveletre vonatkozóan. A határidő tehát elviekben lejárt.

Az NLF 2018-ban alakult a Szabad Szíriai Hadsereg iszlamista ernyőszervezet 11 törökbarát frakciójából az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban. A szintén törökbarát ellenzéki csoportokból álló Nemzeti Hadsereg 2017-ben jött létre.

A szíriai kormányerők áprilisban indítottak offenzívát a terroristák utolsó fellegvárai, az észak-szíriai Hama és a vele szomszédos Idlíb ellen, s azóta számos területet és várost foglaltak vissza. Idlíb tartomány nagy részét és a vele szomszédos Aleppó, Hama és Latakia tartomány egy részét a szíriai lázadók és az al-Kaida terrorhálózathoz közel álló Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista ernyőszervezet iszlamistái tartják uralmuk alatt.

HírTV

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑