Visszalépett az iraki kormányfőjelölt

Visszavonta jelöltségét Mohammed Taufík Allávi iraki kormányfőjelölt vasárnap éjjel, miután nem tudta elnyerni az ország törvényhozásának a támogatását.

A kudarcért Allávi néhány meg nem nevezett pártot hibáztatott, amelyek szerinte nem gondolták komolyan az embereknek tett reformígéretek megvalósítását.

Döntését indokló beszédében Allávi kifejtette, már miniszterelnök lehetne, ha beleegyezik bizonyos engedményekbe.

„Ezzel szemben én igyekeztem mindent megtenni a haza megmentéséért és a válság megoldásáért, a megbeszélések pedig ismételten kudarcba fúltak” – indokolta döntését a beszédében.

Biztonsági források szerint a bejelentés után nem sokkal két aknagránát csapódott a bagdadi Zöld Zóna területére, ahol egyebek közt a parlament, a minisztériumok és a nagykövetségek is találhatóak. A támadásban senki nem sérült meg.

Allávit Barhám Száleh iraki elnök február 1-jén nevezte ki kormányfővé, miután elődje, Ádil Abdel Mahdi – az október óta tartó, több mint 500 halálos áldozattal járó tüntetések hatására – novemberben bejelentette lemondását. A korábban távközlési miniszteri posztot betöltő Allávi ígéretet tett a tüntetők elleni halálos kimenetű támadások kivizsgálására és a bűnösök felelősségre vonására. Emellett szakértői kormányt, reformokat és előrehozott választásokat is kilátásba helyezett.

Az új kormányról február 27-én szavaztak volna a parlamentben, ám az Allávi miniszterjelöltjeivel elégedetlen törvényhozók úgy döntöttek, hogy bojkottálják az ülést, így a bizalmi szavazást elhalasztották.
Allávit a tüntetők többsége sem fogadta el, mert a korrupt elit részének tartották őt.

MTI, Népszava

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑