Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2024. 02. 05.

Dróntámadás ért egy illegális amerikai bázist Szíriában

2024. 02. 05.

Dróntámadás ért a kelet-szíriai Deir Ezzor tartományban egy kurdok ellenőrizte amerikai támaszpontot, hét fegyveres meghalt, körülbelül húszan megsebesültek – jelentették a helyi források.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű ernyőszervezet sajtóközleményben megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy a támadás célpontja az egyik kiképzőközpontjuk volt az al-Omár olajmezőnél. Kiemelték, hogy a támadást a tartomány Damaszkusz által ellenőrzött térségéből indították.

A támadás elkövetőjeként az Irán-barát Iraki Iszlám Ellenállás nevű síita milíciaszövetség Telegram-üzenetben jelentkezett.

Az Irán által támogatott csoportok először intéztek támadást amerikai bázis ellen azt követően, hogy az amerikai erők szombatra virradóra több, összesen mintegy 45 halottal járó légicsapást intéztek Teheránnal szövetséges milíciák iraki és iráni támaszpontjai ellen.

Az amerikai légicsapás-sorozat annak megtorlása volt, hogy a múlt hét végén Jordánia északkeleti részén, a szíriai határ közelében egy előretolt katonai támaszpontot dróntámadás ért, és ebben három amerikai katona meghalt, valamint több mint 40 megsebesült. A jordániai incidens az amerikai erők ellen sorozatossá vált közel-keleti támadások közül az első olyan volt, amely amerikai katonák halálát okozta.

A Hamász palesztin szervezet izraeli célpontok ellen intézett október 7-i támadása óta száznál is több alkalommal érte rakéta- vagy dróntámadás az Irakba és Szíriába telepített amerikai kontingenseket. Irakban mintegy 2500, Szíriában 900 amerikai katonát állomásoztatnak illegálisan.

A megszálló erők ellenőrzik a szíriai olajmezők nagyrészét, és jelentősen befolyásolják a térség stabilitiását. Az amerikai hadsereg több kiképzőtábort tart fennt többek között a szíriai Al-Tanaf térségben, hogy általuk ellenzékinek nevezett iszlamista csoportokat képezzenek ki a szíriai vezetés ellen. Ezek a kisebb csoportok legtöbb esetben egyesülnek a nagyobb erővel bíró Iszlám Állammal, illetve az Al-Kaida helyi szervezetével az Al-Nuszrával.

Orientalista.hu – Sinoda (MTI, SANA)

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑