Cadmus fordítás Cadmus
Keresztények

2016. 04. 15.

Elítélte az EP a pakisztáni keresztényellenes erőszakhullámot

2016. 04. 15.

Határozatban ítélte el a pakisztáni keresztények ellen irányuló sorozatos erőszakcselekményeket, köztük az iszlám szélsőségesek által Lahorban elkövetett húsvéti támadást csütörtökön az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése.

A határozat a pakisztáni kormány és az uniós külügyi szervek együttműködését szorgalmazza a tálib terror visszaszorítására és a támadásoknak leginkább kitett keresztények védelmére. Rámutat továbbá, hogy az iszlámábádi kormányzat sok esetben eltűri az iszlám vallás és szokások erőszakos terjesztését: a kényszerházasságokat, a családokban kikényszerített áttérítést vagy az úgynevezett istenkáromlási törvénnyel kapcsolatos sorozatos visszaéléseket.

Hölvényi György, az Európai Néppárt (EPP) vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnöke felszólalásában együttérzését fejezte ki az erőszakot elszenvedett családokkal. A képviselő a plenáris ülésen hangsúlyozta: “amíg nincs vallásszabadság Pakisztánban, nem beszélhetünk az emberi jogok érvényesüléséről sem”. Hozzátette: a dél-ázsiai országban is vannak reményteli kezdeményezések, a vallásközi kezdeményezés célja azonban az, hogy a pakisztáni politikusok végre valóban védjék meg és oltalmazzák a vallási kisebbségeket.

A pakisztáni Lahor városban húsvétot ünneplő keresztényeken ütöttek rajta néhány héttel ezelőtt iszlamista merénylők. A pokolgépes merénylet halálos áldozatainak száma meghaladja a hetvenet.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑