EU külügy: A migrációs válság nem összemosható a terrorizmussal – Katonai és diplomáciai beavatkozásra is szükség lesz a Közel-Keleten
2015. 11. 17.
Nem szabad összemosni a migrációs válságot a terrorfenyegetéssel, mert a kettő összekeverése nagyon veszélyes és kontraproduktív – fogalmazott az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője.
Az olasz politikus szerint azokat, akik ugyanazon fenyegetés elől menekülnek, amellyel Európa is kénytelen szembenézni, kötelességünk megvédeni.
A politikus kitért arra, hogy a terrorizmus elleni harc közös, globális ügy, a terrorizmus globális fenyegetés, nem pusztán európai, s a megelőzése is globális felelősség, és csak együtt oldható meg.
“Az a félelmem, hogy az európai társadalmak azt fogják gondolni, hogy a sokszínűségtől gyengébbek leszünk, ezért veszélyt jelent. Holott valójában a sokszínűségtől való félelem pusztíthatja el belülről társadalmainkat” – fogalmazott Federica Mogherini.
A korábbi olasz külügyminiszter közölte, hogy a kérdés kulturális és politikai választ egyaránt megkövetel.
“Meg kell őriznünk a nyitott társadalmak természetét, mert az teszi Európát azzá, ami” – hangsúlyozta Mogherini.
Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a megbeszéléseket követően elmondta: a párizsi merényletek miatt várhatólag nem kell majd életbe léptetni a NATO-t létrehozó washingtoni szerződés közös védelmet garantáló ötös cikkét. Mint mondta: Franciaország eddig nem utalt arra, hogy erre igényt tartana. A német külügyminiszter arról is beszámolt, hogy országa több támogatást és több fegyvert adhat a kurdisztáni pesmergáknak az Iszlám Állam elleni harchoz.
Azt hétfő délután jelentette be a francia elnök, hogy az uniós szerződés kollektív segítségnyújtási cikkével Franciaország élni óhajt. Ez azt mondja ki, hogy az uniós tagállamoknak kötelességük minden hatalmukban álló módon segíteni annak a tagországnak, amely fegyveres agresszió áldozatává válik.
Uniós külügyminiszterek: katonai beavatkozásra és diplomáciai lépésekre egyaránt szükség van
A terrorista csoportok elleni összehangolt katonai beavatkozás, valamint a diplomáciai lépések szükségességéről beszéltek az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői brüsszeli ülésére érkező politikusok az újságíróknak. Kiemelték: a szélsőséges csoportok és azok vezetőinek felkutatása közös európai ügy.
Didier Reynders belga külügyminiszter emlékeztetett: a brüsszeli zsidó múzeumnál tavaly elkövetett merénylet óta köztudott, hogy terrorveszély van Európában. Rámutatott arra is, hogy a hasonló támadásokat csak a tagállamok együttműködéssel, információcserével lehet megelőzni.
Belgium és Franciaország között évek óta nagyon jó az együttműködés a felderítésben. Ez a munka azonban csak az első lépés, amelyet továbbiaknak kell követniük – mondta a miniszter.
Hozzátette: ez nemcsak Belgium és Franciaország ügye, hanem Egész Európáé.
“Meg kell osztanunk a titkosszolgálati információinkat, hiszen egy nemzetközi hálózattal kell szembeszállnunk, amelynek tagjai szabadon lépik át a tagországok határait” – fogalmazott Didier Reynders. Elmondása szerint 30 ezer külföldi harcol legalább száz országból az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban Szíriában és Irakban.
Jean Asselborn, Luxemburg külügyminisztere szerint csak közös megoldásban szabad gondolkodni a pénteki brutális és barbár cselekedet után. Közölte: a tanácskozás legfőbb célja az Európai értékek megőrzése.
“Ki kell mondanom, hogy minden demokratikus eszköz mellett, a NATO bevonásával, katonai eszközöket is be kell vetni a küzdelemben” – fogalmazott a bevándorlási ügyekért is felelős miniszter.
“Szíria mellett Líbia ügyét is tárgyalni fogjuk, hiszen minden mindennel összefügg” – tette hozzá. A luxemburgi politikus azonban hangsúlyozta, hogy nem szabad összekötni a migrációt a terrorizmussal.
Aki a kettőt összekeveri, kapitális hibát vét – tette hozzá Asselborn. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja közölte: további egyeztetéseket folytatnak a nyugat-balkáni migrációs útvonalon fekvő országokkal, Libanonnak és Jordániának pedig külön támogatást nyújt az unió biztonságuk megőrzéséhez.
“Az Iszlám Állam mindegyikünk ellensége, hiszen nemcsak Európa, hanem a civilizáció ellen intéztek támadást” – fogalmazott a politikus. Mogherini megerősítette, hogy diplomáciai, külpolitikai, titkosszolgálati és adott esetben katonai eszközöket is be fognak vetni a terrorszervezetek legyőzésére.
Sebastian Kurz, Ausztria külügyminisztere szerint a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt.
Jobban kell együttműködni a muzulmán közösségekkel, és fel kell világosítani a fiatalokat, hogy a radikalizálódás nem megoldás az egyén, vagy a közösség problémájára – tette hozzá.
Harlem Désir francia külügyi államtitkár megköszönte Európának és a világnak a szolidaritást és együttérzést, amelyet az elmúlt napokban országa iránt tanúsított.
“A terrorizmus elleni harc közös ügyünk, hiszen ahogy a halottak, úgy a sérültek között is több ország polgárait azonosították, akik Párizsban voltak, hogy a szabadság levegőjéből szippantsanak” – fogalmazott a miniszter. Leszögezte: sok feladata van Európának a szélsőséges csoportok felkutatásában, a fegyverkereskedelem felszámolásában és a terrorizmus finanszírozásának megszakításában. Harlem Désir felhívta a figyelmet, hogy szükség van a schengeni határellenőrzés megerősítésére és Európa külső határainak biztosítására.
Az uniós külügyminiszterek egyperces csenddel emlékeztek a párizsi merényletek áldozataira. A tanácskozáson a legális és illegális migráció, az EU és Afrika közötti érdekkülönbségek mellett a líbiai rendezésről is szó lesz.
Orientalista.hu – MTI