2018. 11. 22.
Facebookon árvereztek el egy dél-szudáni kiskorú menyasszonyt (képek)
2018. 11. 22.
Heves alkudozás zajlott egy, a Facebookon keresztül lebonyolított árverésen, ahol egy kiskorú dél-szudáni menyasszonyért cserébe ötszáz tehenet, két luxusautót, 10 ezer dollárt, két kerékpárt, egy csónakot, illetve néhány mobiltelefont adott az aukció nyertese. A dél-szudáni kormány közlése szerint az országban ez volt a legmagasabb ár, amit valaha menyasszonyért kifizettek.
A 17 éves lány elárverezéséről videó is készült, mely gyorsan terjedt a közösségi médiában, és heves indulatokat keltett az országon belül és kívül egyaránt. A Dél-Szudán középső részén található Eastern Lakes államban történt aukción legkevesebb öten tettek ajánlatot, köztük az állam kormányzóhelyettese is.
A legtöbbet kínáló férfi háromszor olyan idős, mint a menyasszony
– mondta el Philips Anyang Ngong emberi jogi ügyvéd, aki próbálta megakadályozni az aukció létrejöttét. A kiskorú lány végül az aukció nyertesének kilencedik felesége lett.
A lányt ezzel puszta árucikké alacsonyították
– mondta el Ngong az AP hírügynökségnek, hozzátette azt is, hogy felelősségre kellene vonni mindenkit, aki érintett az emberkereskedelemben, illetve emberek elárverezésében.
Dél-Szudánban mélyen gyökeredző hagyomány, hogy a menyasszonyért cserébe hozományt – jellemzően teheneket – fizetnek, ahogyan a gyermekházasság is bevett szokás.
Annak ellenére, hogy ez mára illegálissá vált, a lányok 40 százalékát adják férjhez 18 éves koruk előtt az ENSZ Népesedési Alapjának adatai szerint. George Otim, a Plan International South Sudan helyi igazgatója elmondta azt is, jelentős helyi és nemzetközi felháborodást keltett, hogy a Facebooknak napokba telt, mire eltávolította azt a bejegyzést, ami az aukcióra irányított.
A technológia barbár felhasználása a kései rabszolgapiacokra emlékeztet – tette hozzá Otim. Az aukció kivitelezése nem a Facebookon zajlott, de ott beszélték meg.
Habár Dél-Szudán kormánya elítéli a gyermekházasságot, úgy látják, a közösségek kulturális normáit nem tudják szabályozni. Olyan esetek is előfordulnak, hogy olyan lányokat, akik nem az országban nőttek fel, Dél-Szudánba visznek és házasságba kényszerítenek. Sokszor a lányok azt hiszik, vakációra érkeznek, ehelyett a családjuk elveszi tőlük az útlevelüket, és akaratuk ellenére férjhez adja őket.
Forrás: PestiSrácok, MTI képek: Lfpress