Ismét a hűségéről biztosította a kínai katolikus egyház a kormányzó Kommunista Pártot
2018. 09. 28.
Egy nappal a szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti megállapodás megkötése után, vasárnap, nyilatkozatot tett közzé a közös honlapján a kínai Hazafias Katolikus Szövetség, és a (szentszék által eddig nem elismert, állami fennhatóságú) kínai katolikus püspöki konferencia.
A nyilatkozatban mindkét szervezet üdvözölte és az “őszinte támogatásáról” biztosította a Vatikánnal megkötött egyezményt, egyúttal pedig megerősítette a hűségét a kormányzó Kínai Kommunista Párt iránt.
A nyilatkozat szerint a kínai katolikus egyház “mély szeretetet érez a hazája iránt”, és a kormányzó párt vezetésével a kínai nép “nagy megújulásán” munkálkodik.
- Kitartunk amellett, hogy egy szocialista társadalomhoz illő úton haladunk, a Kínai Kommunista Párt vezetése alatt.
– írja a közlemény.
A nyilatkozat azt is leszögezi, hogy a kínai (állami fennhatóságú) katolikus egyház “ugyanahhoz a hithez tartozik”, mint a világ bármely más nemzetének katolikus egyháza. Velük kapcsolatban azt írják:
- Szándékunkban áll baráti eszmecserét folytatni és növelni a megértést [velük] a függetlenségre, a kölcsönös tiszteletre, az egyenlőségre, és a jó viszonyra alapozva.
XVI. Benedek pápa kínai-vatikáni kapcsolatokért felelős egykori tanácsadója, Joseph Zen bíboros (aki azonnal élesen bírálta a kínai-vatikáni egyezmény megkötését, valamint kifogásolta a tartalmának titkosságát), 2017-ben azt nyilatkozta a kínai püspöki konferenciáról:
- Nem létezik püspöki konferencia! Csak névleg van ilyen. Nincsenek valódi megbeszéléseik, találkozóik. Akkor gyűlnek össze, amikor a kormány összehívja őket. A kormány utasítja őket. Ők pedig engedelmeskednek. Az egész hamis.
Katolikusvalasz.blog.hu
(Források: Reuters, South China Morning Post; Kép: Associated Press/Yao Dawei)