Lapszemle

2015. 03. 06.

Keresztény milicisták dacolnak az Iszlám Állammal



Néhány száz keresztény milicista próbálja menteni, ami kultúrájából Szíriában megmaradt. A harcosok négy ősi asszír települést is igyekeznek megőrizni.

A Guardian összeállítása szerint az Iszlám Állam korábban megtámadta és kifosztotta az asszír keresztények lakta északkelet-szíriai területet, több tucat embert megölt, több százat elrabolt, és ezreket kényszerített menekülésre. A terrorszervezet még tavaly augusztusban rohanta le az iraki Ninive provinciát, ahol még úgy is 80 ezer keresztény lakott, hogy számuk 70 százalékkal csökkent a 2003-ban kezdődött iraki háború alatt. A területről nemcsak az ott élő keresztények, de a jazidik és a türkmének is tömegével menekültek el.

A keresztény milícia által védett szíriai terület még akkor is keményen ellenáll, ha súlyos veszteségeket szenvednek: míg múlt hétfőn még nyolcezer asszír élt Hassakeh provinciában, ez a szám a Guardian becslése szerint már csak kétezernél jár, és a menekülők miatt továbbra is folyamatosan csökken.

Sokuknak ráadásul meg kell küzdeniük a tudattal, hogy barátaik vagy családtagjaik az Iszlám Állam fogságába estek. Ismert, a terrorista szervezet nemrég 21 egyiptomi kopt keresztényt végzett ki Líbiában.

A tét a keresztények fennmaradása

Kino Gabriel, az egyik asszír ellenálló csoport vezetője arról beszélt, hogy a fennmaradásukért küzdenek, pedig már öt-hat ezer éve részei az emberi civilizációnak. Gabriel azt is hangsúlyozta: megvédik magukat, mindent feláldoznak azért, hogy ne ismétlődhessen meg az a pogrom, amit az ottománok hajtottak végre ellenük a 20. század elején.

Az asszírok ugyanolyan támogatást szeretnének a nyugati államoktól, amilyet a kurdok kapnak Kobaniban. Az Iszlám Állam ellen küzdő peshmargákat a nyugati hatalmak folyamatosan segítik légitámadásokkal. Kino Gabriel emlékeztetett rá, hogy ők maguk is kiálltak a kurdok mellett, most azonban nekik is hasonló fenyegetéssel kell szembenézniük.

Rengetegen menekülnek

A keresztények üldözése már évek óta folyik a polgárháború sújtotta Szíriában: másfél évvel ezelőtt az MNO például arról adott hírt, hogy mintegy 50 ezer szíriai keresztény folyamodott az orosz külügyminisztériumhoz, orosz állampolgárságot kérve. A szíriai keresztények diplomáciai csatornákon juttatták el folyamodványukat az orosz külügyi tárcához. Levelükben olvasható, hogy a terroristák bármire képesek, csak hogy „megtisztítsák” Szíria területét a keresztényektől.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter hétfőn az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának egyik rendezvényét követően az MTI-nek elmondta: hazánk arra kérte a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy vizsgálja ki az Iszlám Állam által a keresztény közösség ellen elkövetett brutális cselekedeteket, és szigorúan vonja felelősségre az elkövetőket.

Mno.hu

Címkék: , , , , , , ,






Back to Top ↑