2021. 03. 24.
Netanjahu tömbje Bennetékkel együtt megszerezte a mandátumok többségét
2021. 03. 24.
A Benjámin Netanjahu miniszterelnököt támogató tömb Naftali Bennet pártjával együtt a tévécsatornák többségének exit poll-felmérése szerint megszerezte a képviselői helyek többségét a keddi izraeli választáson, a kneszet százhúsz helyéből 61-et.
A 12-es kereskedelmi csatorna ugyanakkor módosította korábbi exit poll-közlését az általa felmért választási helyiségek immár tényleges, megszámolt eredményeinek ismeretében. Új előrejelzése szerint ismét patthelyzet alakult ki, azaz egyaránt 60 parlamenti helyet szerzett a Netanjahut támogató és a távozását követelő pártok tömbje.
Közben Gideon Szaár, akinek a Likudból kivált, Új Remény (Tikva Hadasa) nevű liberális jobboldali pártja öt mandátumra számíthat, beszédet mondott a párt aktivistái előtt, s ebben kijelentette, hogy semmiképpen nem vesz részt egy Benjamin Netanjahu vezette kormányban, és ha a vele szemben álló erők nem tudnak alternatív kormányt alakítani, akkor pártja ellenzékbe vonul.
A két éven belül negyedik parlamenti választáson a Netanjahu tömbje és Bennet Jobbra nevű jobboldali pártja együtt az exit pollok többsége szerint megszerezte a parlamenti mandátumok többségét.
Naftali Bennet a választási kampányban többször kijelentette, hogy nem kötelezi el magát sem a Netanjahut támogató tábor, sem az ellene összefogó pártok tömbje mellett, de aláírt egy olyan kötelezvényt is, hogy nem hajlandó olyan kormányba belépni, amelyet a Van Jövő (Jes Atíd) nevű legnagyobb ellenzéki párt élén álló Jaír Lapid vezet.
Hét parlamenti hellyel lett a mérleg nyelve Naftali Bennet Jobbra nevű jobboldali tömörülése, amely csatlakozva a Likudhoz és az ultraortodox pártokhoz, biztosíthatja Netanjahunak a kormányalakításhoz szükséges, de az exit pollok többsége szerint igen szoros, csak egyfős többséget – amennyiben a tényleges eredmények majd megfelelnek az előrejelzéseknek.
Az exit pollok átlaga szerint a Netanjahu vezette kormányzó jobboldali Likud 32 mandátummal a kneszet legnagyobb pártja lehet, amit 17 képviselői hellyel az ellenzéki Van Jövő párt követ.
Átlépte a 3,25 százalékos parlamentbe jutás küszöbét a Merec nevű baloldali liberális párt, a Beni Ganz vezette centrista Kék-Fehér, a szélsőségesen jobboldali vallásos cionisták pártja, valamint a szociáldemokrata Munkapárt is, viszont nem jutott be az iszlám hagyományőrző, arab Raam párt.
Kilenc képviselője lehet a Sász nevű, szefárd ultraortodox pártnak, nyolc az arab pártok közös listájának, hét az askenázi ultraortodoxok Egyesült Tóra pártjának, szintén hét Avigdor Liberman Izrael a Hazánk nevű pártjának.
A tényleges szavazatszámlálás eredményeit várhatóan péntekre összesítik és hozzák nyilvánosságra.
MTI