Jemen

2018. 11. 27.

Segélyszervezetek: az Egyesült Államok állítsa le a szaúdi koalíció támogatását



A felhívást a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság (IRC), a Norvég Menekült Tanács (NRC), az Oxfam America, a CARE US, illetve a Save the Children nemzetközi segélyszervezet adta ki.

A közös állásfoglalásban többek között azt hangsúlyozzák, hogy amennyiben Washington nem hagy fel a szaúdi vezetésű koalíció támogatásával, az Egyesült Államok osztozni fog a felelősségben az elmúlt évtizedek talán legnagyobb éhínségéért. A közlemény kifejti azt is, hogy a polgárháború sújtotta Jemenben 14 millió embert fenyeget éhhalál, ha a konfliktusban résztvevő felek hozzáállása nem változik azonnal.

A szunnita többségű Jemenben 2014 augusztusa óta dúl háború az Irán támogatását élvező síita húszik, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által támogatott megbuktatott elnökhöz hű erők között. Al-Hadi Rihjadba menekült ex-elnök erőit támogató arab koalíció 2015 tavaszán avatkozott be a konfliktusba, miután a húszik elfoglalták az ország északi részének nagy részét és a fővárost is, és elűzték a nemzetközileg elismert kormányt.

Az ENSZ szerint a konfliktus – amelyben eddig már több tízezren haltak meg – a világ legsúlyosabb humanitárius válságához vezetett, az ország mintegy 28 millió lakosa közül legkevesebb 22 millió szorul segélyekre, és közülük csaknem 18 millió embernek bizonytalan az élelmiszerellátása.

Al-hadi erői a közelmúltban fokozták támadásaikat a húszik uralta Hodeida városa ellen, amelynek kikötőjén keresztül jutott el Jemenbe korábban a húszi erők ellátmánya és a humanitárius segélyszállítmányok 70 százaléka is.

Hirado.hu, MTI

, , , , , , , , , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com