Cadmus fordítás Cadmus
Közel-Kelet

2018. 10. 07.

Szexrabszolgából lett emberi jogi aktivista – Nadia Murad megrázó története

2018. 10. 07.

Nem a harcban, hanem a nyilvánosság erejében hisz Nadia Murad, aki egykor az Iszlám Állam szexrabszolgája volt, most pedig emberi jogi tevékenységéért Nobel-békedíjra jelölték.

Családját kiirtották, őt elrabolták, és számtalanszor megerőszakolták az Iszlám Állam terroristái. A Nobel-békedíjra jelölt egykori szexrabszolga, Nadia Murad most az RTL Klub Fókusz Plusznak adott exkluzív interjút, és az is kiderült, hogy a mészárlást túlélő testvére évekkel korábban nyilatkozott a csatornának.

Nadia Murad Irakban született, egy Kocho nevű faluban, ott is nőtt föl. 2014 augusztusában a települést lerohanták az Iszlám Állam fegyveresei. A családokat összegyűjtötték a helyi iskolában, majd szétválasztották a nőket, a férfiakat, a gyerekeket.

A most 22 éves Nadia a jazidi nevű kurd nemzetiségű zárt vallási közösséghez tartozik. Követik mind a Koránt, mind a Bibliát, de vallási hagyományaik szájról szájra terjednek. Az ISIS ördögimádóknak tekinti a közösséget, ezért megpróbálták kiirtani őket.

Az összes férfit felterelték teherautók platóira, majd elhajtottak velük. Aztán az ablakon keresztül puskaropogást hallottunk, amiből tudtuk, hogy mindannyiukat lemészárolták. Ezután az anyámat is elválasztották tőlünk, az idősebb nőkkel együtt, és őket is megölték. Én sok másik fiatal nő, gyerek és lány társaságában az ISIS fogságában maradtam.

Nadia több bátyja is ott volt a lemészárolt férfiak között. Az egyik, Said, hatalmas szerencsének köszönhetően túlélte a kivégzéseket. Az interjú után a riporternek, Dörmer Csabának ismerős volt a név és a történet, majd meglepő találatra bukkant az archívumban.

Kiderült, hogy Nadia életben maradt bátya egy hónappal a mészárlás után nyilatkozott a Fókusznak. Előkerült a majdnem 3 és fél éves interjú, majd amikor megkapta a családi fényképet, a riporter akkor tudta beazonosítani, hogy Said nem más, mint Nadia életben maradt testvére.

A két testvér évekkel később az egyik menekülttáborban találkozott. Nadia akkor tudta meg, hogyan menekült meg a bátyja. A fiatal férfi Irakban maradt, de tartják a kapcsolatot. Ő már akkor sejtette, hogy a két lánytestvérére a megaláztatás és a rabszolgaság vár.

Az Iszlám Állam harcosai több ezer embert öltek meg és több ezer lányt ejtettek fogságba. Köztük kislányokat is, nem számított a kor. Aki nem bírta ki, az öngyilkosságot kísérelt meg, vagy megpróbált megszökni. Nadia az utóbbi választotta. Először elkapták, akkor az volt a büntetése, hogy hatan erőszakolták meg.

Később mégis sikerült megszöknie, majd Németország a fogságból kiszabadult nők egy részét egy speciális program keretében befogadta. Nadia jelenleg Stuttgartban él, és azt mondja, jól érzi magát, befogadták.

A történetét elmesélte az ENSZ-ben, majd Amerikában, azóta pedig nagyon sok helyre elutazott a világban, hogy elmondja, mi történt Irakban, és hogy a terroristákat végre megállítsák. Nem a harcban, hanem a nyilvánosság erejében hisz.

Nadia és a többi hozzá hasonló lány ügyét George Clooney felesége, Amal Clooney karolta fel. Az emberi jogi ügyvéd több fórumon is fellépett az érdekükben.

Nadia könyvet írt a történetéről, amely immár magyarul is olvasható. Társával együtt megkapta az Európa Parlament emberi jogi elismerését, a Szaharov-díjat, majd az ENSZ jószolgálati nagykövete lett, a napokban pedig Nobel-békedíjra jelölték.

Nem tudom elképzelni, hogy a mi generációnk tagjai, akik szemtanúi voltunk ezeknek a bűntetteknek, ezentúl teljes szívünkből élvezzük az életet. Ez nem megy. Ami javíthatja a helyzetet, az az igazság, ha azt sikerül elérni és kimondani, talán jobb lesz. Megnyugszunk.

NLCAFE

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑