Menekültügy

2017. 04. 28.

Tálib harcos, vagy hazug menedékkérő?



Fontos perben készül ítéletet hirdetni a berlini bíróság: a hatóságok egy olyan afgán menedékkérő tárgyalásán vannak túl, aki valószínűleg azért hazudta magát tálib harcosnak, hogy ezzel elkerülje visszatoloncolását Afganisztánba. Ügye azért is érdekes, mert a Spiegel szerint több ezer hozzá hasonló személy élhet Németországban, akik közül több mint 70-en már fennakadtak a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal ellenőrzésén.

Elképzelhető, hogy több ezer tálib harcos rejtőzik Németországban – hívta fel a figyelmet az elmúlt két év alatt érkezett több mint egymillió migráns befogadásának problémájára a Spiegel német lap. A feltételezett terroristák egyikének szerdán volt a tárgyalása, ahol az afgán férfi végig azt bizonygatta, hogy nem volt más választása, ki kellett találnia egy “menekülttörténetet”. De a történet ennél sokkal bonyolultabb. A szóban forgó férfi nagy valószínűséggel azért hazudhatta magát iszlamista harcosnak, hogy megakadályozza hazatoloncolását.

“Hordott magával Kalasnyikov fenyvert? És ha igen, afgán rendőröket lőtt vele?” – ezekre a kérdésekre válaszolt igennel pár hónappal ezelőtt Wajid S., a 28 éves afgán gyanúsított . Szerdai tárgyalásának részleteiről a Deutsche Welle német lap is tudósított, miután nyilvánossá vált, hogy a férfi egyike annak a 70 feltételezett dzsihadistának, akik után nyomozást indított a német szövetségi ügyészség.

Először felügyelt, majd gyilkolt is

A férfinek szerdán volt a tárgyalása Berlinben, ahol a katonai fegyverkorlátozás törvényének megszegésével és gyilkosságban való részvétellel is megvádolták.

A férfi állítólag 2009-ben csatlakozott az afgán terroristákhoz. Eleinte csak a szállítmányokra vigyázott, de 2014-től elmondása szerint a gyilkolásból is kivette a részét. Ezt magától vallotta be tavaly októberben a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) tett vallomásában, ami után azonnal őrizetbe vették a hatóságok. Ezt követően a német rendőrség előtt is megerősítette a tálibok iránti elkötelezettségét.

Új módszer lehet a tálib identitás?

De miért vallaná be tettét a hatóságoknak egy terrorcselekménnyel vádolt afgán menedékkérő?

Ügyvédje szerint a történt épp fordítva zajlott, Wajid S. azért nem árulta el, hogy tálib harcos volt, azért mondta magát menedékkérőnek, mert egy jobb életet akart kezdeni Európában. Kiemelte, hogy az afgán férfi 2015-ben jött Németországba, útjának gazdasági okai voltak, de elmondása szerint “arra nem számított, hogy megérkezése után vízumot kaphat, letagadta tálib múltját, majd kitalált egy történetet, ami alátámasztja menedékkérelmét”.

De Wajidot nem lehet “csak úgy” bűncselekményekkel vádolni. Előbb a szövetségi ügyészségnek kell elegendő terhelő bizonyítékot gyűjtenie ellene, és ha ez sikerülne, akkor is maximum kiutasítás várhat rá- állítja a férfi ügyvédje. De bizonyítékok hiányában valószínűleg felmentik, és utána utasítják ki.

Ekkor ütköznek a német hatóságok a legnagyobb akadályba: a férfi deportálása emberjogi akadályokba ütközne, mivel Afganisztánban és Pakisztánban kivégzik az elítélt tálib harcosokat. Ráadásul az ENSZ hivatalosan nem nyilvánította terrorszervezetnek a tálibok csoportját, így a terrorizmus vádja is elhamarkodott döntés lehet.

Több ezren lehetnek, 70 személy után már nyomoznak

Wajid S. ügye nem különálló eset. A német hatóságok több mint 70 hozzá hasonló, Németországban meghúzódó “feltételezett tálib harcos” után indítottak nyomozást. A Spiegel információi szerint ez a szám tovább növekedhet.

A német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) is megerősítette a nyomozás eredményeit. Nyilatkozatuk szerint az említett személyek közül többen bevallották, hogy tálib harcosok voltak, akiket erővel sorozott be a tálib hadsereg, mielőtt Európába indultak volna. Egyes személyek azt mondták, hogy a menekülés előtt tudatosan próbáltak eltávolodni a táliboktól.

A német hivatal azonban ezeket a indokokat nem nézi. Ha bizonyítékot találnak a menekültstátusszal rendelkezők háborús múltjáról, megvonják tőlük a tartózkodási engedélyt. A német tisztviselők ennek ellenére aggódásuknak adtak hangot. Meglátásuk szerint több ezer ilyen harcos rejtőzhet Németországban, akik az elmúlt két év alatt a menekültáradattal érkeztek.

Fontos döntés előtt áll a berlini bíróság

Wajid S. ügye kulcsfontosságú lehet, hiszen a berlini bíróságra most az a feladat hárult, hogy eldöntsék, miért állította a férfi először azt, hogy menekült, majd ezt miért változtatta tálib harcosra. Az ítélet előtt a tálibokról is eldöntik, hogy hivatalosan is a külföldi terrorszervezetek közé tartoznak-e vagy sem.

A “tálib harcos” sorsa többféleképpen alakulhat: vagy terroristának címkézik, kiutasítják, és otthonában kapja meg halálbüntetését. A másik lehetőseg az, hogy hazudozó menedékkérőnek titulálják, aki egy jobb élet reményében ugyan eljutott Németországba, de ott belebukott saját hazugságainak hálójába, és saját javára használta fel az emberjogi törvényeket.

Orientalista.hu – (Hirado.hu, Spiegel, Deutsche Welle)

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com