Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Szíria

2024. 06. 05.

Többen meghaltak izraeli légitámadásban Aleppónál

2024. 06. 05.

Izraeli légitámadásban többen meghaltak hétfőre virradóra a szíriai Aleppo közelében – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség.

A jelentések szerint a város délkeleti peremét érő légicsapások „számos halálos áldozatot követeltek, és anyagi károkat is okoztak”, a károk mértékéről és az áldozatok pontos számáról azonban nem adtak tájékoztatást.

Izrael – mint általában a Szíria által a zsidó állam számlájára írt, az ország területén végrehajtott katonai akciók esetében – ezúttal sem kommentálta, hogy köze lenne a támadásokhoz.

A helyi média – katonai forrásokra hivatkozva – egy héten belül másodszor számolt be az ország területén végrehajtott izraeli támadásról. A zsidó állam a jelentések szerint legutóbb – május 29-én – Szíria központi régióját, valamint Banijasz kikötővárost támadta, amelyben kőolajfinomító van. Ott egy gyermek meghalt, tízen pedig megsebesültek.

Izrael évek óta rendszeresen támadja az Iránhoz kötődő szíriai célpontokat, de a Hamász palesztin iszlamista szervezet által izraeli területen elkövetett október 7-i terrortámadás óta az ország intenzívebbé tette az ilyen jellegű támadásait.

Izrael április elsején Irán damaszkuszi nagykövetségének épületét vette célba, megölve az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnokát, valamint más katonatiszteket. Ezután nem sokkal Irán először intézett közvetlen támadást Izrael ellen, drónokkal és rakétákkal.

MTI, Hirado.hu

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑