Afrika

2018. 12. 07.

Ugandai muszlimok százai háborodtak fel a Jézus személyéről szóló vitán



Kelet-Ugandában tartották meg azt a nyilvános vitát, melyen többek között Jézus isteni természetéről is szó esett. 70 lelkipásztor és 30 gyülekezet vehetett részt a beszélgetés-sorozaton Sironkóban, hogy a kereszténység védelmében érveljenek. Az eseményt követően hat lelkészt tartóztattak le a felháborodott muszlimok helyi rendőrségre gyakorolt nyomása következtében.

Az előadások egyikén az iszlámból megtért, népszerű keresztény apologéta, Moses Wangaia tanúságtételét is meghallgathatták a résztvevők.

A vitán a keresztények hozták fel a kérdést: ki mondta azt, hogy Jézus Krisztust ne nevezzük Isten Fiának? – jelentette a Morning Star News.

Wangaia előadásával nagy feszültségeket váltott ki hallgatóságából, ugyanis beszédében, hogy rámutasson Mohamed próféta mondásaira és tetteire, a Koránt, a Bibliát és a Hadíszt (Mohamed próféta és néhány kortársa életéről szerkesztett gyűjtemény, mely alapvetően szájhagyomány útján terjedt) is használta, így foglalva állást keresztény identitása mellett.

November 24-én a muszlim vezetők 1 800 iszlámhívőt küldtek a helyszínre, hogy “Allah Akbar” avagy “Isten nagy” kántálással megzavarják a keresztény szónokokat, amiért tiszteletlenek voltak a Koránnal szemben.

Az egyik egyházi vezető így számolt be a helyzetről:

“Mikor a muszlimok azt állították, hogy Jézus nem Isten Fia, mi, keresztények, nem kaptunk fel köveket, hogy rátámadjunk a muszlimokra, és elhűlve láttuk, hogy a rendőrtisztek ilyen vadul intézkedtek, hogy meggátolják a keresztényeket Isten országának hirdetésében.”

A hat letartóztatott lelkészt három nappal később egy komoly figyelmeztetéssel kiengedték.

“Két héttel a békés muszlim-keresztény párbeszéd után, az a hír jutott el hozzánk, hogy a muszlimok támadást terveznek a keresztények ellen”- mondta az Abantuként ismert rendőrparancsnok. Abantu arra is rávilágított, hogy november 23-án muszlimok azt jelentették a rendőrőrsükön, hogy a keresztények sértő hangnemben beszéltek velük, inzultálták és provokálták őket, amiért ők a Koránt tisztelik.

A térségben élő keresztények félelemben élnek. Többször kaptak fenyegető leveleket, mivel nem tisztelik az iszlámot.

Uganda alapvetően egy keresztény többségű ország, az iszlám hívők a népesség csupán 12 százalékát teszik ki. Ennek ellenére a keresztényeknek támadásokkal kellett szembenézniük a muszlim többségű helyeken.

Júliusban egy lelkipásztor vesztette eszméletét, miután iszlamisták kővel dobták meg, amiért azt állította: Jézus az Isten Fia.

A 38 éves lelkész, Tom Palapande pedig júniusban tartott két hetes evangelizáló kampányt, mely a Szentháromságot és Krisztus Istenfiúságát helyezte előtérbe.

Palapandét is megkövezték “Allah Akbar” kántálások közepette.

S4C.news – Varga Gergő Zoltán, Forrás és kép: The Christian Post, Reuters/Joe Penney

, , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com