Irak

2016. 01. 23.

Amnesty International: Kurdok több ezer arab otthont romboltak le Irakban



Bagdad (AFP) – A Nyugat által támogatott kurd erők, akik dzsihádisták ellen harcolnak Irakban, több ezer otthont pusztítottak el egy olyan vélelmezett folyamat során, amelynek célja a helyi arab közösségek elűzése, és amely háborús bűncselekménynek is ítélhető, jelentette be az Amnesty International szerdán.

Az emberi jogi szervezet azt állította, hogy mindez Észak-Iraknak azon területein történt, amelyeket az Iszlám Államtól foglaltak vissza, s amely szervezet 2014-ben az ország jelentős részeit lerohanta.

2014 augusztusa óta az Egyesült Államok légicsapásokkal támogatta az iraki kurd autonóm terület erőit, ahogy más országok is támogatták őket légicsapásokkal, fegyverekkel és kiképzéssel.

A kurd erők úgy tűnik, élen járnak egy összeegyeztetett műveletben, hogy erőszakkal elűzzenek arab közösségeket” – állította egy közleményben Donatella Rovera az Amnesty részéről.

“A civilek erőszakos kilakoltatása, illetve otthonok és a magántulajdon szándékos, mindenfajta katonai indok nélkül való elpusztítása tekinthető háborús bűntettnek is” – tette hozzá.

Otthonok elpusztítása és ingóságok eltulajdonítása gyakran megesett az Iszlám Állam elleni háború során,  -felingerelve ezzel a lakosságot, akiknek a támogatása szükséges a területek megtartásához- , és egyben elhintve ezzel a jövendő konfliktusok magvait.

“A Kurd Regionális Kormányzatot képviselő pesmarga erők illetve kurd milíciák Észak-Irakban elbontottak, felrobbantottak, illetve felégettek több ezer otthont egy olyan feltételezhető terv keretében, amelynek célja helyi közösségek elmozdítása, ezzel bosszulva meg feltételezett támogatásukat” az Iszlám Állam felé – állította az Amnesty.

A jogi csoport helyszíni vizsgálatokat tartott és szemtanúkat hallgatott meg. Műholdas képek szintén bizonyítják a “kiterjedt pusztítást” – állította.

Káros az Iszlám Állam elleni küzdelemnek

Harcok elől menekülő arab civilektől szintén megtagadták a visszatérést.

Dindar Zebari, a Kurd Regionális Kormányzat hivatalnoka a harcokat tette felelőssé a pusztításért.

“Sok ház pusztult el a pesmarga erők és a Dā‘iš közti harcok során a háborús zónában lévő falvakban” – állította Zebari az Iszlám Állam arab megjelölését használva.

“A nemzetközi közösség bombázásai is okoztak pusztulást házakban, ahogy a Dā‘iš tagjai is aláaknáztak házakat, hogy pesmarga erőket robbantsanak fel” – közölte.

Zebari az érintett területek lakosságát is megvádolta az Iszlám Állammal való együttműködéssel.

“Amikor a Dā‘iš tagjai megérkeztek azokba a falvakba, számos törzsi vezető együttműködött a Dā‘iš-sal, és e falvak terroristák forrásává váltak” – állította.

Steve Warren ezredes, az Iszlám Állam elleni, Egyesült Államok vezette akció szóvivője megtagadta ugyan, hogy az Amnesty jelentés részleteire válaszoljon, de azt elmondta, hogy az ilyen cselekmények ártanak a dzsihadisták elleni küzdelemnek.

“Amint a kormánycsapatok felszabadítanak egy területet.., ott a civil lakosság egésze számára kell, hogy biztonság legyen” – mondta el Warren a riportereknek.

“Az ilyenfajta cselekedetek, ha ellenőrizetlenül folynak, végeredményben ártanak a Dā‘iš elleni küzdelemnek. Erősítik a humanitárius vészhelyzetet és aláássák a megbékélési próbálkozásokat” – tette hozzá.

Az Amnesty bizonyítékokat dokumentál a kurd erők általi “erőszakos kitelepítésről és lakóházak széleskörű pusztításáról” három tartományban is, ezek: Ninive, Kirkūk, és Diyālā.

Jogsértések Szíriában

A londoni székhelyű emberi jogi szervezet októberben hasonló jelentést tett közzé a szomszédos Szíriából az ottani kurd erőkről, háborús bűnökkel vádolva őket.

Ebben az áll, hogy a csapatok szándékosan elpusztítottak civil otthonokat és erőszakosan kitelepítettek lakosokat, “igazolható katonai ok nélkül”.

Szíriai kurd erők szintén kaptak légi támogatást és egyéb más segítséget az Amerika vezette koalíciótól.

Irakban az Iszlám Állam a kurd erőket regionális fővárosuk, Irbil felé szorította vissza 2014 augusztusa folyamán, amikor az Egyesült Államok légicsapásokat kezdett végrehajtani a dzsihadisták ellen, döntő szerepet játszva megállításukban, majd később segítve a kurdokat területek visszaszerzésében.

Mindhárom tartomány, amelyet az Amnesty jelentése említ, kívül esik az autonóm Kurdisztán határain.

Ám kurd erők szereztek vagy tartottak meg itt területeket, miután az állami hadsereg alakulatai elmenekültek a Iszlám Állam pusztító, 2014 júliusi hadjárata során.

Iraki kurd vezetők területeket akarnak beépíteni ezekből a tartományokból a saját régiójukba, az arab lakosság kitelepítése pedig hozzásegíti őket ahhoz, hogy a kurd felügyeletet fenntarthassák.

Bagdad erősen ellenzi Iraki Kurdisztán beolvasztási kísérleteit, amiket továbbra is központi irányítás alatt akar tartani, ugyanakkor a kurdok, – a területért vívott harcok után, amelyet az Iszlám Állam ellen folytattak  – , még eltökéltebbnek tűnnek, hogy megtartsák azokat.

Orientalista.hu – Ságúrí

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑