Irak

2016. 03. 01.

Összeomolhat a moszuli gát: milliók halhatnak meg



Az iraki kormányzat, valamint az Egyesült Államok helyi nagykövetsége egymástól függetlenül kiadott egy-egy nyilatkozatot, melyben figyelmeztetik a Tigris folyó mentén lakókat arra, hogy a moszuli gát, mely az országban a legnagyobb, összeomolhat.

Vasárnap késő éjjel jelent meg az a nyilatkozat, melyben Hader al-Adabi, Irak miniszterelnöke felszólítja a lakosságot, hogy evakuálják a területet, és mindenki hagyja el lakóhelyét, aki 6 km-nél közelebb lakik a folyóhoz.

A miniszterelnök azt is kifejtette, hogy minden lehetséges biztonsági lépést megtette, majd kifejezte, hogy a Moszultól 50 km-re északra lévő hatalmas gát összeomlásának az esélye „rendkívül kicsi”.

Eddig minden megnyugtató lenne, ugyanakkor, az USA nagykövetsége hasonló nyilatkozatot adott ki, azzal a különbséggel, hogy szerintük az összeomlás esélye jelentős, viszont ideje teljességgel megjósolhatatlan. A jelentésben felszólítanak a terület azonnali és teljes evakuálására.

A nagykövetség információi alapján egyébként, amennyiben a gát összeomlana, Moszul városát ( az ókori Ninivét) 21 méter magasan lepné el a víz egy órán belül, melynek következtében másfélmillió ember gyakorlatilag azonnal meghalna.

A 3,4 kilométer hosszú monumentális gátat 1984-ben fejezték be, Szaddam Hussein uralma alatt. A gát, melyet eredtileg Szaddam-gátnak hívtak, eddig is gyenge lábakon állt, azonban, az Iszlám Állam térnyerése után még az is félő volt, hogy az ISIS felrobbantja vagy magát a gátat, vagy annak valamelyik támasztékát, és így elképzelhetetlenül sok civillel tudott volna végezni.

A gát két hétig volt összesen az iszlamista milícia kezében, jelenleg a kormányerők ellenőrzik, azonban a háború miatt elmenekültek a technikusok, akik rendbentartották az építményt.

Az olasz kormányzat februárban felajánlotta, hogy segít a gát rendbehozásában, valamint azt is, hogy 450 katonát küld annak védelmére az alatt a 18 hónap alatt, amíg a sürgős megerősítéseket elvégezik.

Mosim al-Sammari, Irak vízügyi minisztere szintén februárban azt nyilatkozta, hogy a gát összeomlásának esélye egy az ezerhez, majd hozzátette, hogy a sürgős javítások csak ideiglenes megoldásnak számítanak: a végső válasz a problémára egy új gát, vagy egy hatalmas, rendkívül mély alapzattal bíró beton támasztófal megépítése – azonban mindkét megoldás iszonyatos pénzbe kerülne a háború miatt így sem túl gazdag országnak.

Orientalista.hu – Crusader

Címkék: , , ,






Back to Top ↑