Izrael _64635035_64635034

2016. 06. 15.

Tel-Aviv köszöni a gázai parancsnok árulását



Feladta magát Izraelnek a palesztin Gázai övezetet uraló Hamasz radikális iszlamista szervezet egyik katonai parancsnoka – közölte a Háárec című újság szerdán.

Bassam Mahmud Braha az Qassam Brigád egyik parancsnoka volt, és széles körű tudással bír a Hamasz Gázai övezet alatt létrehozott alagútrendszeréről. A lap palesztin forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy néhány napja azért tűnt el Hán-Júniszban lévő otthonából, mert megadta magát Izraelnek.

A palesztin katonai vezető családjával felesége szüleihez látogatott, majd azt mondta, hogy „kimegy elintézni néhány dolgot”, és nyoma veszett. A Háárec úgy tudja, hogy valójában kezében számítógépével az övezetet Izraeltől elválasztó kerítéshez ment, ahol már vártak rá az izraeli katonák.

Az izraeli hatóságok nem adtak ki közleményt az ügyben, de a vöröskereszt arról értesítette Braha családtagjait, hogy hozzátartozójuk izraeli fogságba került. A kettes kereskedelmi tévécsatorna szerint Braha a Hamasz egyik törvényszéki bírójának a fia.

Az előző hónapokban a Sin Bét, az izraeli belbiztonsági szolgálat két olyan Hamasz-harcos letartóztatásáról és kihallgatásáról adott hírt, akinek információi vannak a föld alatti folyosórendszerről, de mindketten alacsony rangban szolgáltak a szervezetben.

Az izraeli hadsereg kiemelkedően fontos feladatának tekinti a Gázai övezet alatti – valószínűleg izraeli területekre is átnyúló – alagútrendszer feltérképezését, mert attól tart, hogy azon keresztül meglepetésszerű támadásokat hajtanak végre az övezet szomszédságában élő civilek és az ott állomásozó katonák ellen.

Gadi Ejzenkot izraeli vezérkari főnök tavalyi hivatalba lépése óta többször leszögezte, hogy egyik legfontosabb céljának az alagutak jelentette veszély elhárítását tartja. Áprilisban és májusban két Izraelbe tartó, föld alatti folyosót tárt fel és számolt fel az izraeli hadsereg.

Címkék: , , ,






Back to Top ↑