Szíria

2021. 06. 09.

A Szíriai légvédelem izraeli rakétákat semmisített meg Damaszkusz fölött (videó)

Izraeli rakétákat semmisített meg a szíriai légierő Damaszkusz fölött – jelentette kedden éjjel az arab ország állami médiája.

A SANA szíriai állami hírügynökség azt közölte, hogy a rakéták Libanon felől hatoltak be a szíriai légtérbe. Sajtóforrások szerint a főváros környékéről korábban robbanásokat lehetett hallani.

Szíriai katonai források azt közölték, hogy a légicsapások nyomán csak anyagi kár keletkezett, egyes állami médiumok pedig arról számoltak be, hogy rakéták csapódtak be az ország középső részén lévő Homsz tartomány területére, ahol a Hezbollah ellenállási mozgalom több támaszpontot tart fent.

Izrael az elmúlt években rendszeresen hajtott végre támadásokat Szíriában, és az idei esztendőben fokozta az offenzívákat. Nyugati hírszerzési források szerint Izrael “árnyékháborút” folytat Szíriában az iráni befolyás gyengítése érdekében.

A Közel-Keleten az elmúlt hetekben nőtt a feszültség, sokan pedig attól tartanak, a Szíria szövetségesének számító Irán megpróbál bosszút állni azért, mert tavaly januárban amerikai dróncsapás végzett Kászim Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységének parancsnokával.

Az izraeli légierő 2020-ban mintegy ötven szíriai célpontot támadott, a szíriai háború 2011-es kezdete óta pedig több száz légitámadást hajtott végre az országban. A szíriai légvédelem rendszerint visszaveri és hatástalanítja az izraeli agressziót az esetek többségében minimális anyagi kár keletkezik. Viszont a legutóbbi izraeli támadás civil lakóépületet érintett amiben meghalt egy férfi és hatan köztük egy nő és gyereke sebesültek meg.

Korábban az izraeli támadások céljai az iszlamisták előretörésének elősegítése. A háború elvesztésével a terroristák menekülését biztosították az izraeliek.

Az elmúlt hónapokban viszont Tel-Aviv attól retteg, hogy Szíria és térségbeli szövetségesei megtorló katonai támadást indít a cionista állam ellen.

Orientalista.hu – Zenobia, MTI/RT

 

Sharing is caring!

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑