Izrael

2015. 03. 27.

Amerika leleplezte Izrael atomprogramját



Az Egyesült Államok példátlan lépéssel feloldotta a titkosítását egy 1987-es jelentésnek, amely bepillantást enged az izraeli atomfegyver-programba – jelentette csütörtökön az izraeli sajtó.

A Pentagon február elején hírverés nélkül nyilvánosságra hozott egy addig szigorúan titkosnak nyilvánított, az izraeli nukleáris programról készült dokumentumot.

Izrael, hogy elejét vegye egy közel-keleti atomfegyverkezési versenynek, soha nem ismerte be hivatalosan, hogy atomfegyverrel rendelkezne, és ezt hallgatásukkal mindeddig tiszteletben tartották az amerikai hatóságok is.

Az 1987-ben a Pentagon irányítása alatt álló védelmi elemzésekkel foglalkozó intézet (Institute for Defense Analysis) által készített dokumentum megjelentetésével azonban Washington megtörte a több évtizedes csendet, s ez a lépés “idő előtti” válasz lehetett Benjámin Netanjahu március eleji kongresszusi beszédére.

Obama bosszúja

Az izraeli kormányfő Barack Obama amerikai elnök rosszallása ellenére szólalt fel az amerikai kongresszus két háza előtt, s beszédében az iráni atomprogramot szabályozó egyezmény veszélyeire hívta fel a figyelmet.

A nyilvánosságra került 87-es, a szövetségesekről készített jelentés első alkalommal részletesen bemutatja az izraeli nukleáris programot, noha a francia, az olasz, a nyugat-német és más NATO országokról szóló részek továbbra is titkosítva maradtak benne.

A háromszázhatvannyolc oldalas dokumentum részletesen leírja, hogy Izrael miként fejlesztette katonai technológiáját, nukleáris infrastruktúráját és kutatását a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben.

Pusztító erő

A jelentés leszögezi, hogy a nyolcvanas években Izraelben már képesek voltak az atombombánál ezerszer nagyobb hatóerejű fegyver elkészítésére, noha nem állítja egyértelműen, hogy el is készítették volna a hidrogénbombát.

A nyilvánosságra hozott irat első ízben ábrázolja a folyamatot, amellyel Izrael hozzájuthatott a hidrogénbombához, és a zsidó állam kutató laboratóriumairól azt állítja, hogy „egyenértékűek a Los Alamosban, Lawrence Livermore-ban és az Oak Ridge-ben lévő” intézményekkel, ahol az amerikai nukleáris arzenált fejlesztik.

Az 1987-es jelentés szerint Izrael akkor Amerika 1955 és 1960 közötti szintjén állt a nukleáris technológia szempontjából. Washington abban az időszakban az első hidrogénbombáját tesztelte.

Amerikában a dokumentum alapján úgy vélték, hogy Izraelben integrált rendszerként fejlesztik a hadsereget, benne a haditengerészetet és a légierőt, és az izraeli katonai technológia „bizonyos esetekben fejlettebb az amerikainál”.

A jelentés titkosításának feloldását egy Grant Smith nevű amerikai újságíró három éve kezdte kérelmezni a Pentagontól, sikertelensége után peres úton is. Az amerikai kormányzat most elérkezettnek látta az időt a jelentés közzétételére.

Orientalista.hu – (Forrás:  Alfahir.hu – MTI)

Címkék: ,






Back to Top ↑