Jemen

2018. 07. 16.

Amerikai ,,tanácsadók,, hallgatják ki és kínozzák a foglyokat jemeni börtönökben



Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok ismét túlzásba vitte ,,demokrácia védelmét,, hiszen a számos iraki eset után ismét foglyok vallatásáról és kínzásáról lehet hallani a jemeni médiában. Az iraki megszállás idején történt elkövetett háborús bűneik után ez újból kezd kellemetlenné válni.

A jemeni médiában megjelent hírek szerint ugyanis az utóbbi években több száz fogoly tűnt el titkos földalatti börtönökben az amerikaiak Al-Kaida után folyó hajszája során. Félő, hogy sokan nem élték túl az amerikai ,,demokratikus,, rezsim által alkalmazott kínzási módszereket.

Amerikai védelmi minisztériumi tisztségviselők elismerték, hogy amerikai ,,tanácsadók,, is részt vesznek jemeni foglyok kihallgatásában, ám elmondásuk szerint nincs tudomásuk fogoly kínzásokról. Azonban tudjuk, hogy az amerikaiak szava mennyit ér, hiszen Abu Ghraib esetében is ugyanezt a hazugságot hallhattuk a ,,legdemokratikusabb ország,, kormányától. A jemeni kormány szerint azonban ezek az esetek súlyosan megsértették a nemzetközi jog ide vonatkozó szabályait.

A hírügynökségek szerint Dél-Jemenben közel 18 olyan fogda található, melyet az Egyesült Arab Emirátusok, illetve az általa kiképzett jemeni zsoldosok üzemeltetnek. Ez az információk a volt fogvatartottak és azok családtagjaik elbeszélései alapján derült ki, ugyanis ezek az illegális börtönök többnyire katonai támaszpontokon és kikötőkben titokban működnek. Sőt, a jemeni belügyminisztérium információi szerint több fogvatartottat a Vörös-tengeren és Eritreán keresztül az Emirátusokban található katonai bázisokra szállítottak.

Amerikai tisztségviselők ezzel kapcsolatban annyit ismertek el, hogy csupán segítenek szövetségeseiknek a kihallgatásokban és segítenek nekik abban, hogy milyen kérdéseket tegyenek fel a kihallgatások során. Azt pedig tagadják, hogy kínzásoknál amerikai személyzet is jelen lett volna. Az Egyesült Arab Emirátusok kormánya szintén tagadja a titkos börtönök létezését és a foglyok kínzásával kapcsolatos híreket. Vagyis ugyanazt hazudják mint az Egyesült Államok. Hiszen jemeni források és az AP (Associated Press) hírügynökség forrásai szerint több mint 2000 olyan fogoly tűnt el akiket az Emirátusok csapatai fogtak el.

A jemeni források szerint az egyik legnagyobb ilyen jellegű illegális börtön a Riyan katonai repülőtér területén található a dél-jemeni Mukalla város közelében. Korábbi fogvatartottak elmondásai alapján hajózó konténerekben tartják a foglyokat és őket is hetekig zsákkal a fejükön tartottak fogva. A támaszpont az ún. ,,Hadramawt Elite,, nevű jemeni katonai egységhez tartozik, akiket amerikaiak képeztek ki és az Emirátusok oldalán harcolnak a saját hazájuk kormánya ellen.

Több jemeni fogoly is említette, hogy sokukat tűz fölött kínozták meg és a fogva tartók gyakran követtek el szexuális erőszakot is a foglyokon. Az egyik korábbi fogva tartott személy beszámolt arról, hogy abban a konténerben ahol ő volt, többen is meghaltak, ugyanis az őrök azonnal megkínozták azt aki reklamált a körülményeik miatt.

James Mattis, az Egyesült Államok védelmi minisztere nem sokkal korábban dicsérte meg az általa csak ,,Kis-Spártának,, nevezett Egyesült Arab Emirátusokat az Al-Kaida elleni harcban elért eredményeiért. Ő annyit fűzött hozzá az illegális fogva tartásokkal kapcsolatban, hogy az amerikai tisztségviselők csupán kérdéseket tartalmazó listákat küldenek el az Emirátusokba, és az ottani hatóságok ezeket teszik fel az elfogott személyeknek. A válaszokat pedig visszaküldik az amerikai hatóságoknak. Ezt az információt a jemeni Farag Salem Al-Bahsani dandártábornok, a Mukallában található 2. Katonai Körzet parancsnoka is megerősítette. Sőt azt is elmondta az üggyel kapcsolatban, hogy az amerikaiak egy listát is elküldtek a legkeresettebb személyek nevével. A hírügynökségek szerint azonban a tábornok több fogvatartottat is átadott az amerikaiaknak akik azután elszállították őket.

Az üggyel foglalkozó riporterek szerint a CIA 2001-ben kezdte el a titkos börtönök hálózatának kiépítését. Ezeket az Obama kormányzat idején már próbálták felszámolni. A CIA azonban az Obama-időszakban tette át börtönöket az Egyesült Arab Emirátusok területére. Abban az időben ezt az Al-Kaida elleni küzdelemmel magyarázták. Ám jelenleg az Emirátusok tagja az amerikai-szaúdi koalíciónak, mely 2015-óta Jemen ellen, vagyis a szerintük Irán befolyása alatt álló húszi milicisták ellen harcol. Így jelenleg a Jemen szabadságáért harcoló Ansarullah mozgalom tagjai ellen folytatnak vadászatot. A helyiek elmondása szerint csupán az Aden-ben található börtönbe már több mint 1500 személyt tartanak fogva. A CIA alkalmazottainak pedig szabad bejárása van ezekbe az intézményekbe akik kihallgatásra el is viszik a foglyokat. Rajtuk kívül kisebb amerikai katonai alakulatok is jelen vannak a térségben, hiszen ők a szaúdi koalíció tevékenységét segítik a jemeni megszállásban. Úgy tűnik azonban, hogy nem csak a harci tevékenységben vesznek részt, hanem fontos szerepük van a foglyok kihallgatásában is. Azonban az ügynek valószínűleg nem lesz visszhangja, hiszen a CIA-t még sohasem vonták felelősségre illegális börtönök működtetésért, pedig korábban mér kiderült, hogy Európában is működtettek ilyen ,,intézményeket,,. Úgy tűnik, hogy rájuk nem vonatkozik a nemzetközi jog és a hadi foglyokra vonatkozó nemzetközi szerződések.

Orientalista.hu – Al-Isfahani, CBSnews

, , , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com