Szíria

2017. 07. 31.

Asszad: a szír emberek akarata az, ami legyőzi a terrorizmust



Bassár al-Asszad elnök a szír nemzetet és a Szíriai Arab Hadsereget dicsérte egy beszédében hétfőn, melyet egy tunéziai szervezet delegációjának fogadásakor mondott el hétfőn Damaszkuszban. Az államfő szerint a szír emberek akarata az, amely legyőzte a terrorizmust az országában.

Asszad szerint „a szír emberek akarata és határozottsága, valamint a Szíriai Arab hadsereg heroizmusa” a legfontosabb ok, melynek következtében az ország legyőzi a külföldi támogatású milíciákat.

A találkozón a tunéziai Általános Munkásunió (UGTT) delegációja megerősítette, hogy azért utaztak Asszadhoz, hogy megmutassák, hogy a szír nép oldalán állnak. Kijelentették, hogy a szír emberek a világon páratlan módon kiálltak a vezetőik és a hadseregük mellett, s szerintük ez az, ami megvédi e nemzetnek a méltóságát. Dicsérték Szíriát azért, hogy nem engedett a Nyugatnak, s továbbra is a saját útját járja, ahelyett, hogy elfogadná a „nemzetközi közösség” diktátumait.

A delegáció szerint a Nyugat azért vette célba az országot, mert az nem követte őket, s teljesen máshogy képzeli el a teljes közel-keleti régió jövőjét, mint a nyugati vezetők.

A tunéziaiak szerint Szíria továbbra is a kulcspontja a terrorizmus elleni harcnak. Nyilatkozatuk szerint:

„Ha az, amit Szíria ellen terveznek, sikerül, a káosz győzedelmeskedik az arab régióban. Ennek következtében, ha ezt [az országot] legyőzik, minden arab felett győznek.”

Az UGTT, melynek tevékenységét 2015-ben Nobel Békedíjjal is jutalmazták, leginkább a 2011-es tunéziai forradalomban betöltött szerepéről híres.

Szíriában 2011 márciusa óta háború dúl. Számos nyugati ország a kormányt tette és teszi azóta is felelőssé azért, amiért hagyták, hogy a helyzet eszkalálódjon, s bevetették a hadsereget a szélsőséges lázadók ellen – annak ellenére, hogy valójában pont a nyugati országok aknamunkájának volt köszönhető a konfliktus kirobbanása a korábban békésen fejlődő szekularizált államban. A nemzetközi koalíció még mostanában is előszeretettel ken rá a kormányzatra mindenféle háborús bűncselekményt, még abban az esetben is, ha a bizonyítékok pont arra mutatnak, hogy az általuk támogatott lázadók hajtották végre azokat.

Tunéziában szintén 2011-ben szabadult el az erőszak – ami végül a korábban 20 éven át uralkodó diktátor, Zine el-Abidine ben Ali leváltásával végződött. Az országra a szomszédos Líbiában uralkodó káosz is káros hatással van, mely szintén 2011 óta tart. Ebben a korábban fejlett és viszonylag gazdag országban a teljes anarchia uralkodott el, miután Moammer Kadhafi elnököt meggyilkolták.

Az elmúlt hat évben Tunéziában számos terrortámadás történt, s ez a turizmusra, valamint az ország gazdaságára is káros hatást gyakorol.

Az észak-afrikai ország arról is híres, hogy az egy főre eső terroristák száma itt a legmagasabb – 2011 óta ezrek hagyták el az országot, hogy Szíriában vagy Irakban harcoljanak valamely terrorszervezetben, de egyesek Európában is súlyos terrorcselekményeket hajtottak végre.

Az ISIS összeomlása felé haladva a tunéziai hatóságok attól tartanak, hogy a szélsőségesek vissza fognak térni országukba, s emiatt tovább fog romlani az így is egyre gyengülő közbiztonság, s ez egyre nagyobb károkat fog okozni a jelentős részben a turizmusból élő államnak.

Orientalista.hu – Crusader

 

Címkék: , , , , , , , , , , , ,






Back to Top ↑