Az amerikai terrorbombázások 96 áldozatának maradványait találták meg Rakkában
2018. 09. 24.
Szíriai egészségügyi önkéntesek megtalálták annak a 96 civilnek a maradványait akiket korábban az óváros mecsete előtti téren temettek el.
A helyi szemtanúk beszámolói szerint a tér szinte tömegsírrá változott amikor az amerikaiak által támogatott kurd Szíriai Demokratikus Erők nevű szervezet támadást indított a város ellen. A beszámolók szerint a támadást az Egyesült Államok gépeinek bombázása nyitotta meg, melynek főként civil áldozatai voltak. A civil áldozatok azonban sohasem érdekelték az amerikai kormányt.
A lakosok azt is elmondták, hogy a kurd mesterlövészek azokat is lelőtték akik próbálták eltemetni a hozzátartozóik holttestét a helyi temetőben. Éppen ezért a helyiek rá voltak kényszerülve arra, hogy a halottakat a város közterületén, parkokba temessék el. Korábban a lebombázott házak törmelékei között találtak 11 holttestet az önkéntes csapatok.
Korábban már találtak holttesteket az Al-Atiq mecset előtti téren, továbbá az Al-Badou és az Al-Haramiya kerületekben. Az év kezdete óta 2350 holttestet találtak az egészségügyi önkéntes alakulatok Raqqa városában. Az áldozatok többsége a város elleni amerikai terrorbombázás során vesztette életét.
Orientalista.hu – Al-Isfahani, smmsyria.com